Hooligans: Szenzáció!!!

2003 legnagyobb durranása – közli a fülszöveg az album borítóján. Ha a kijelentés a lemezanyag ismeretében kissé túlzásnak is tűnik, az tagadhatatlan, hogy az egyik legtetováltabb magyar rockbanda nagy utat tett meg a Kánaán című előző lemeze megjelenése óta.

2003 legnagyobb durranása – közli a fülszöveg az album borítóján. Ha a kijelentés a lemezanyag ismeretében kissé túlzásnak is tűnik, az tagadhatatlan, hogy az egyik legtetováltabb magyar rockbanda nagy utat tett meg a Kánaán című előző lemeze megjelenése óta. A legnagyobb változást a Dalnokok Ligája című műsorban való szereplés kapcsán elért országos ismertség jelenti az egykoron a Dance-ből kinőtt négytagú csapat számára, legalábbis erre utal a két évvel korábbi imidzshez képest jelentős módosulásról tanúskodó borítófüzet, amely egyértelműen azt sugallja, hogy a Hooligans mára kereskedelmileg is kompatibilis zenekarrá vált, és ezt támasztja alá a Királylány című dal országos rádiókban befutott villámkarrierje is.

Igaz, a zenekar negyedik korongja még a karácsonyi piacra került a boltokba, de népszerűségéből mit sem veszített, az eladási listán az első tízben tanyázik. Ebben nagy szerepe van a második kislemezdalnak, a Játszom címűnek, amely nagyobb sláger, mint a Királylány volt. Az album profi hangzást képvisel, az együttes a zenei fejlődés mellett megtartotta a dalok rock and roll jellegét, fülbemászó, klasszikus rock dallamok, könnyed és szórakoztató szövegek, igényes, korszerű zenei alapok jellemzik. Az első kislemezdalnak választott Királylány jól jellemzi az albumot, de tartogat további meglepetéseket is. Ilyen az instrumentális Meditáció, a keleti témákkal játszadozó Gyönyörország és a punkos lendületű nyitófelvétel, a Tedd el. A két utóbbi felvétel, akárcsak a Királylány, a Junkies legénységének szerzői közreműködésével készült, egy szám szövegét Várszegi Ákos jegyzi, a többi dalnál pedig a rock világában újoncnak számító Valla Attila pótolja a harmadik album szövegeit papírra vető Big Daddy Lacát. A fentiekből részben már sejthető, hogy a Szenzáció!!! igen eklektikusra sikerült dalgyűjtemény, és sajnos azt is meg kell állapítani, hogy az erőteljesebb pillanatok mellett azért jó néhányszor túlzottan könnyed a megszólalás, mintha a „pop vagy rock” dilemmában Csipáék nem igazán tudtak volna dűlőre jutni. (est, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?