Hol vannak az egyetemisták?

Jó ideje foglalkoztat a kérdés: mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi években meglehetősen ritkán tűnnek fel a pozsonyi kulturális rendezvényeken a fiatalok? Vagy talán szűkíthetnénk a kört úgy is: a magyar kulturális rendezvényeken. Fiatalokon most elsősorban azokat értem, akik a szlovák fővárosban működő egyetemek valamelyikén folytatják tanulmányaikat, vagyis hazai értelmiségünk jövendő képviselőit. Szlovákiai viszonylatban Pozsony számít a legnagyobb egyetemi városnak (is), azaz még mindig errefelé veszi az irányt azon magyar fiatalok nagy része, akik egyetemen akarnak továbbtanulni. Nem szeretnék általánosítani, mert nem tudom, milyen a helyzet Kassán, Nyitrán, Besztercebányán vagy Komáromban, ahol szintén tanulnak magyar diákok. Lehet, hogy az említett városokban elözönlik az egyetemisták a kulturális rendezvényeket, és jövendő értelmiségünknek csupán Pozsonyban tanuló részére jellemző ez a kulturális közöny. Egyébként még inkább érthetetlen ez a közöny annak fényében, hogy egy országban többnyire a főváros kínálja a legtöbb kulturális programot – hogy ez most jó-e vagy sem, más kérdés. Persze, korántsem akarom a kulturális programok pozsonyi kínálatát a világvárosokéival egy nevezőre hozni, de azért van miből válogatni. Lenne mibe belevetniük magukat. Mert mikor, ha nem egyetemistaként, amikor az ember fogékony az ilyen dolgokra, nincs állandó kötöttségekkel terhelve, ideje is van elég? Ellenérvként persze felhozható, hogy ma már a kultúra sem olcsó mulatság. A diákok nagy többsége meg kispénzű. Egy színház- vagy koncertjegy valóban nem elhanyagolható kiadást jelent mostanság (bár azért vannak diákjegyek is), és a kiállításokra sem engednek be senkit ingyen. Sejthetően a mozi az, ami a kulturális lehetőségek között a legelérhetőbb, de ma már az sem igazán olcsó. Az egyetemistáknak, bizony, jól meg kell gondolniuk, mire adják ki a pénzüket. Csakhogy akkor miért nem lehet találkozni velük az ingyenes rendezvényeken? Miért fordulhat elő, hogy például a rendszeresen megrendezésre kerülő magyar irodalmi esteken csak olykor-olykor látni a fiatal generáció egy-egy képviselőjét? Azon már meg sem ütköznék – inkább csak lehangoló –, hogy a műszaki vagy természettudományi pályára készülők közül nem sokan tévednek be ezekre az estekre. Pedig ez sem nevezhető egészséges állapotnak, és nem tudom megállni, hogy ne idézzem fel volt gimnáziumi fizikatanáromat, Diószeghy tanár urat, aki mindig hangsúlyozta: a műszaki értelmiség sem lehet szakbarbár, igenis oda kell figyelnie a kultúrára is. (És nemcsak hangoztatta, hanem ő maga oda is figyelt rá.) De ha már a humán értelmiségi pályára készülők, a bölcsészek, a magyar irodalom jövendő tanárai sem éreznek késztetést arra, hogy megjelenjenek egy-egy irodalmi rendezvényen, az már nem is lehangoló, hanem aggasztó. Pedig az ilyen irodalmi estek során lehetőségük nyílna arra, hogy a hazai kortárs magyar irodalom képviselőivel találkozzanak, beszélgessenek. És nem csupán a hazai, hanem a magyarországi kortárs irodalom képviselőivel is. Hogyan fogják majd a mai bölcsészek tanárként az olvasás, az irodalom szeretetére oktatni diákjaikat, ha ők maguk sem mutatnak iránta érdeklődést?