HĺRSZOLGÁLAT

Újra kiadja első albumát az Oasis
Szeptemberben lesz tíz éve annak, hogy megjelent a világhírű angol banda első stúdiólemeze, a Definitely Maybe.

Újra kiadja első albumát az Oasis

Szeptemberben lesz tíz éve annak, hogy megjelent a világhírű angol banda első stúdiólemeze, a Definitely Maybe. Ebből az alkalomból a zenészek ismét piacra dobják a korongot DVD formájában, amely természetesen az eredeti változaton szereplő dalok mellett számos extrát is tartalmaz majd. A lemezen többek között szerepel az a Sad Song című dal is, amelyet korábban csak bakeliten lehetett beszerezni. A rajongóknak emellett örömre adhat okot, hogy a Gallagher testvérek jelenleg is dolgoznak az Oasis új stúdiólemezén. Hivatalos megjelenési dátum egyelőre nincs kitűzve, de a bennfentesek szerint még idén boltokba kerülhet. Az együttes a nyár folyamán csak két fesztiválfellépést vállalt, ezeken a tervek szerint tesztelni szeretnének néhány új szerzeményt is. (z, p)

Unique: új kislemez és videoklip

A trió második, Mozaik című albumának előző dalai – a címadó és az Úton – nagy sikert értek el, és a csapat a nyáron már egy új slágerrel szeretne hódítani. A Képzeld el című felvételhez természetesen videoklip is készül, amelyben Gabi már újra szőkén lesz látható. A júliusban megjelenő kislemezen természetesen a dal eredeti változatán túl kitűnő remixek is helyet kapnak majd, így igazi csemege lesz a Unique rajongóinak. A csapat közben gőzerővel készül az ősszel megrendezésre kerülő, második önálló koncertjére. (d, p)

Zenészek John Kerry oldalán

Neves sztárok lépnek fel az amerikai elnökjelölt támogatására szervezett A Change Is Going To Come nevű koncerten. A rollingstone.com információi szerint július nyolcadikán kerül sor a nagyszabású fellépésre a New York-i Radio City Music Hallban. Eredetileg június tizedikére tervezték, de elhalasztották Ronald Reagan halála miatt. A fellépők között lesz Mary J. Blige, Wyclef Jean, Jon Bon Jovi, a Foo Fighters és a Dave Matthews Band, de színészek is csatlakoztak a rendezvényhez, például Ben Affleck, Leonardo DiCaprio és Scarlett Johansson. Az amerikai elnökválasztást november másodikán tartják, és a győztes 2005 januárjában lép hivatalba. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?