Közélet

Híd: nem adjuk Bélát

Garamszentkereszt | Ma ülésezik a Híd elnöksége, a 17 tagú testület az MKP-val való esetleges együttműködésről is tárgyal. A párt vezető tagjai cáfolták azokat a sajtóhíreket, melyek szerint az elnök, Bugár Béla leváltása is szóba kerülne.
Czímer Gábor

2019. június 1. 12:43

TASR felvétel
TASR felvétel

Az aktuality.sk információi szerint a mai elnökségi ülésen Bugár Béla pártelnök távozását követelő felhívás hangzik majd el. A portál Nagy Józsefet, a Híd távozó EP-képviselőjét nevezte meg a felhívás lehetséges indítványozójaként. Nagy ezt azonban cáfolta. „Erről semmit nem tudok, én nem készülök ilyesmire” – mondta lapunknak. A Híd további lépéseiről Nagy elmondta, a pártnak nyitnia kellene az ellenzék felé, beleértve az MKP-t is. „Én abban bízok, hogy egy pozitív üzenetet fogunk adni a jövőbeli potenciális partnereknek” – mondta. Ugyanakkor nem tartja szerencsésnek, hogy Csáky Pál, az MKP leköszönő EP-képviselője a két párt együttműködésének feltételeként a Híd vezetésében történő személyi változásokat határozta meg.

Rigó Konrád, a Híd kulturális államtitkára szerint tárgyalni kellene az MKP-val az együttműködésről. „Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy egyeztessenek a pártok vezetői arról, vajon együttműködnek-e a következő választások előtt, és ha igen, milyen formában teszik ezt. Ebben a helyzetben semmit nem szabad kizárni” – mondta az államtitkár. Rigó szerint az elnök leváltására vonatkozó információ megalapozatlan. Hozzátette, nem hiszi, hogy a pártelnök leváltása most kulcskérdés lenne. „Bugár Béla továbbra is a legnépszerűbb szlovákiai magyar politikus” – magyarázta a Híd államtitkára.

Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, a Híd alelnöke nem tud arról, hogy az elnök leváltásáról szóló bármiféle konkrét indítvány az asztalon lenne. Az MKP-val való együttműködés szerinte biztosan szóba kerül az elnökségi ülésen.

Sólymos László környezetvédelmi miniszternek, aki ugyancsak a Híd alelnöke, sincs tudomása arról, hogy a pártjában valaki elnökváltást indítványozott volna. A tárcavezető is megerősítette, az elnökségi ülésen az MKP-val való együttműködésről is tárgyalnak majd. „A Híd az együttműködés pártja. Az együttműködéshez azonban partner is kell” – mondta Sólymos.

A Híd a központi Facebook-oldalán igyekezett cáfolni a Bugár Béla pártelnök leváltására tett indítványról szóló híreket: „Az elmúlt napokban több spekuláció és teljesen alaptalan információ is szárnyra kapott a Híd szombaton esedékes elnökségi ülése kapcsán. Az ülés programjában az európai választás és az MKP-val való esetleges együttműködés megvitatása is szerepel. Az ülésen született döntésekről a sajtót sajtóközlemény formájában tájékoztatjuk” – olvasható a bejegyzésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Kozák belekötött Hyballába: „Menj vissza Németországba!”

VIDEÓ: Feltehetően nyolc áldozata van az eperjesi gázrobbanásnak

Több személyt őrizetbe vett a rendőrség az eperjesi robbanással kapcsolatban

Videón az eperjesi gázrobbanás

GALÉRIA: Ismét tizenegyest hibázott, és kikapott a Téglamezőn a DAC

Fico állapota stabilizálódott

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.