Hétvégi programok a Pátria rádióban

Szombaton délben hírekkel és sportösszefoglalóval indítjuk közvetítésünket. 12.15-kor a Délidőt ezúttal nem a Pátria rádió 18-as stúdiójából, hanem a Budapesti Országházból közvetítjük. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke dolgozószobájában vállalta a beszélgetést Miklósi Péter mikrofonja előtt.

Szombaton délben hírekkel és sportösszefoglalóval indítjuk közvetítésünket. 12.15-kor a Délidőt ezúttal nem a Pátria rádió 18-as stúdiójából, hanem a Budapesti Országházból közvetítjük. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke dolgozószobájában vállalta a beszélgetést Miklósi Péter mikrofonja előtt. 13 órától zenés publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre jelentkezik. 15 órától zenei összeállítást hallanak, majd A kultúra világában négy művésszel készült beszélgetést forgatunk le. Megismerkedhetnek Simon Krisztina budapesti operaénekessel, aki Pozsonyban adott hangversenyt. A bősi Both Mária két csallóközi iskolában is képzőművészetet oktat, emellett főleg festészettel foglalkozik, vele a szlovákiai magyar képzőművészek idei pozsonyi bemutatkozásán beszélgettünk. Gellért B. István pécsi szobrászművész túl a 60. életévén kereste fel először a szlovák fővárost. Látogatásának szokatlan oka volt: szeretett volna ott lenni barátja, Haraszty István budapesti szobrászművész pozsonyi kiállításának megnyitóján. Ebből az alkalomból kértük őt mikrofonhoz. Megszólal Habda László ungvári képzőművész, akinek Szlovákiában is sok képzőművészbarátja van, és emiatt is szívesen jár ide vissza. A 16 órai hírek után zenés köszöntő, 17.40-kor hírösszefoglaló. Ezt követően a Térerő jelentkezik. Szombati közvetítésünket a Slágerhullám zárja.

Vasárnap délben a hírek és műsorismertetés után a Nótacsokort hallhatják. 13 órától a Randevúban összefoglaljuk a Sziget eseményeit, sztárvendégünk pedig Kozma Orsi. 15 órától a Kaleidoszkópban először két Amerikába szakadt magyar emberrel, Szekeres Zsolttal és Teleki Istvánnal ismerkedhetnek meg, akik több szállal is kötődnek tájainkhoz. Majd Bátorkeszire látogatunk, ahol a nyár elején rendezték meg az ekecsi székhelyű VIZA Társulás által meghirdetett tehetségkutató verseny egyik válogatóját. Végül Bozó Andrea kultúrantropológus beszél Szabó Gyula szimbólumairól és legújabb kutatásairól. 16 órakor hírek, majd Köszöntő, 17.45-kor hírösszefoglaló. 18 órától irodalmi műsorunkban, a Tékában három évforduló ürügyén három, már elhunyt szlovákiai magyar íróról szólunk, elsősorban Fábry Zoltánról, aki 110 éve született, és Beszélgetés hangzik el Mila Haugová szlovák költővel és műfordítóval is. A Világosság református egyházi műsorában Kiss Béla lelkipásztor szól a hallgatókhoz. 19.40-kor hétfői műsorainkat ismertetjük, majd a Vatikáni rádió magyar híradóját közvetítjük. Adásunkat 20 órakor zárjuk. (culka)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?