Hétvégi programok a Pátria rádióban

Szombaton reggel 7 órától közvetítünk. Délelőtti publicisztikai magazinunk szerkesztő-műsorvezetője Molnár Judit lesz: Két éve, hogy megalakult Mikuláš Dzurinda kormánya. 10 óra után sikerekről és kudarcokról egyaránt szó lesz – a Hétről hétre vendége Neszméri Sándor és Lovász Attila publicisták.

Szombaton reggel 7 órától közvetítünk. Délelőtti publicisztikai magazinunk szerkesztő-műsorvezetője Molnár Judit lesz: Két éve, hogy megalakult Mikuláš Dzurinda kormánya. 10 óra után sikerekről és kudarcokról egyaránt szó lesz – a Hétről hétre vendége Neszméri Sándor és Lovász Attila publicisták. Magazinműsorunkban ismertetjük azt az elképzelést, amely szerint a jövő év júliusától átlagosan 2000 koronával emelkedik a pedagógusok bére, beszámolunk a háromnapos Pedagógiai Fórum konferenciáról, és szólunk arról is, hogy tovább gyűrűzik a nyitrai Közép-Európai Tanulmányok Kara és a komáromi Selye János Egyetem esetleges egyesítésének ügye. 11.30-tól Kulcsár Lajos, a COOP Jednota Fogyasztási Szövetkezet dunaszerdahelyi elnöke lesz a Délidő vendége. 12.10-kor Nótacsokor. A Tékában bemutatjuk a kárpátaljai Intermix Kiadót, és elhangzik egy beszélgetés a Magyarországon élő erdélyi prózaíróval, Lakatos Mihállyal. 13.30-kor Tallózó, 14.05-kor Slágerhullám. 15 órakor bemutatjuk N. Tóth Anikó Búcsúkoncert c. hangjátékát, amely a szlovákiai magyar rádióadás megalakulásának 75. évfordulója alkalmából kiírt pályázat díjnyertes alkotása. Főszerepben Szvrcsek Anita és Mokos Attila. A zenés Köszöntő 16.05-kor kezdődik. Adásunk a Napzártával ér véget, 18 órakor.

Vasárnap is reggel 7 órakor indul adásunk. A hét londoni kulturális eseményeit foglalja össze a BBC összeállítása 8.05-től. 9.05-kor a katolikus egyházi műsorban a hitről és az igazságról elmélkedik Józsa Attila bősi plébános. Zenei galéria 9.40-kor. 10.10-től Gyerekzsúr, azután Ifjúsági magazin, melyben a Yellow Earth nevű amatőr zenekar tagjaival beszélgetünk, beszámolunk a Kárpát-medencei ifjúsági focibajnokságról, és szólunk a komáromi Alapi Gyula Csemadok-alapszervezet megalakulásáról. 13 órakor a Térerővel folytatódik adásunk. 14.05-kor a Kaleidoszkópban ellátogatunk Erdőhátkarcsára, a Petőfi Baráti Társulás székházába, ahol Erdős Péter, a szervezet elnöke lesz kalauzunk. Dr. Peter Chrastina régész-geológust arról kérdezzük, hogy mi okozta a trencséni vár egyik falának a leomlását, majd Balla Tibor nyugalmazott Nógrád megyei tiszti fő-gyógyszerész mesél a már 11. alkalommal megrendezett nemzetközi Rákóczi Emlékfutásról. Frideczky János építészmérnök, a Pozsonyi Casino újraindítója vall életéről és arról, miért tartja fontosnak, hogy iskolabuszokat működtessen azokban a magyar falvakban, ahol már megszűnt a magyar nyelvű oktatás. Hogyan élnek az őrsújfalusi női szociális otthon lakói? Mit tesz a rászorulókért az Egészségkárosodottak Szlovákiai Szövetsége? Kiket segít a Carissimi jótékonysági alap? A válaszokat megtudják a Segítsünk legújabb adásából, 15 órakor. A 15.30-kor kezdődő néprajzi összeállításban az októberi rózsafüzér imáira emlékezünk a medveshidegkúti Nagy Margittal. 16.05-kor Köszöntő, majd hírösszefoglaló 17.30-kor. (-tek)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?