Helyesírás és szójelentés

Az apró értelmi eltérések tükröztetése helyesírásunkat meglehetősen bonyolulttá teszi, s számtalan helyesírási hiba és bizonytalanság forrásává válik. Az egyes jelentésárnyalatok megkülönböztetése olykor meglehetősen erőltetett. A Magyar helyesírási szótár szerint a házimunka egybeírandó, ha háztartási munkát jelent, akkor azonban, ha otthon végzett munkát értünk rajta, házi munka-ként külön kell írni. Vagyis például a mosogatás házimunka egybeírva, de a mérnök, ha nem tud minden munkát elvégezni a munkahelyén, visz magának haza házi munká-t, különírva. Ilyen logika alapján azonban a házi feladat-ot egybe kellene írnunk, hiszen az egyfajta feladat, amelynek nem az a lényege, hogy otthon kell elvégezni, megírható a házi feladat például az iskolában is egy lyukasórán vagy pedig a napköziben. Ennek ellenére a házi feladat két szónak minősül. Csak olyankor írjuk egybe a két tagot, amikor az egy további taggal együtt alkot az ún. mozgószabály értelmében összetételt, pl. házifeladat-készítés vagy számtan-házifeladat; a házifeladat- és a -készítés, illetve a számtan- és a -házifeladat elemek kötőjellel vannak összekapcsolva.

Sokaknak nehézséget okozhat a külön melléknév kétféle jelentésének megkülönböztetése is. A Magyar helyesírási szótár szerint ha a külön azt jelenti, hogy ’speciális’, egybeírjuk a jelzett szóval, pl. különadag, különkiadás, különóra, különtudósító, különvonat; ha viszont a külön azt jelenti, hogy ’elkülönített’, különírjuk, pl. külön bejárat, külön fejezet, külön háztartás, külön pohara van. Mi van azonban akkor, ha valaki úgy gondolja, hogy a különóra nemcsak „speciális óra”, hanem elkülönített is, hiszen pl. a tanítási időn kívül tartják, sőt a helyszín akár a tanár lakása is lehet?! Hasonlóképpen a különvonat nemcsak ’speciális vonat’, hanem el is van különítve a többitől. Ilyen alapon pedig a külön óra, külön vonat formákat sem lehetne helyteleníteni. Hasonló aggályaink lehetnek a másik idézett szócsoport egyes tagjaival kapcsolatban is. A külön bejárat nemcsak egyszerűen elkülönített bejárat lehet, hanem speciális, más jellegű bejárat is. Ez esetben tehát egybeírhatjuk? S ha nem tudjuk, hogy néz ki a szóban forgó bejárat? Mit ér az olyan szabály, amelyet csak akkor tudunk alkalmazni, ha alaposan szemügyre vesszük azt a dolgot, aminek a nevét le akarjuk írni?!

A külön szó írásmódja egyébként nemcsak akkor okozhat gondot, ha az főnévhez kapcsolódik, hanem akkor is, ha igéhez. Ha ugyanis ’nem együtt’ a jelentése, akkor határozószónak számít, s ezért külön kell írni az igétől, pl. külön jár, külön lakik, külön tárgyal. Akkor viszont, amikor a jelentése ’szét’, a külön igekötőnek minősül, s így természetesen egybeírjuk az igével, legalábbis ha azt közvetlenül megelőzi, pl. különáll, különír, különválaszt, különválik stb. Nagy kérdés, hogy a hétköznapi nyelvhasználó mennyire képes a külön szó egyes szerepeit elkülöníteni egymástól.

Arra, hogy a különféle jelentésárnyalatokat egyáltalán nem szükséges egybe-, illetve különírással, vagy akár más módon megkülönböztetni, jó példa a mű melléknév, amely jelzőként két eltérő jelentésben használatos összetett szavak sokaságában, s mindkét esetben egybeírjuk a jelzett szóval. Az egyik jelentése ’művészi’: ez van meg például a következőkben: műalkotás, műkorcsolya, műélvezet, műértő, műemlék, műfordítás. A mű szócska másik jelentése ’mesterséges’, például műanyag, műbőr, műfogsor, művirág, műtrágya, műhold. Attól, hogy a műkincs szót ugyanúgy egybeírjuk, mint a műdrágakő-t, senki sem gondolja, amikor műkincsek elrablásáról hall, hogy a tolvajok a múzeumból csupán értéktelen kincsutánzatokat vittek el.