Hazai magyar szerzőre is lehet szavazni

fff
Budapest |

Buborék volt a kulcsszó azon az irodalmi pályázaton, melyet a PesText világirodalmi fesztivál keretében hirdettek meg, és amelyre bárki küldhetett elbeszélést. A zsűri most hirdetett győztest a legjobb tízből, amelybe a Jókán élő Fellinger Károly is bekerült. 

A másik díjazottat az olvasók választhatják ki, augusztus 20-ig lehet szavazni a SZIFONline irodalmi portálon. 
Az utóbbi időben leginkább gyermekversköteteivel sikert arató Fellinger Károly költő Fodor Ákos emlékére írta Buborékmentes című versét. A tizenegy döntős mű közül háromtagú zsűri – Szabó T. Anna, Mécs Anna és Dániel András – választott győztest, miután az előzsűri „megszűrte” a mezőnyt. Idén rekordszámú, a 2020-as 437-et jócskán meghaladó, összesen 756 nevezés érkezett. 
„Kizárólag jeligés pályázatokat fogadtunk, így sem az előzsűri, sem a főzsűri tagjai nem tudták, hogy ki a szerzője egy adott szövegnek. Le a kalappal minden pályázó előtt, aki nekifutott a feladatnak. Nem könnyű 6000 karakter alatt kialakítani egy szöveguniverzumot úgy, hogy szervesen kapcsolódjon a pályázat témafelvetéséhez, és legyen benne egy-két izgalmas megoldás is. Olvastunk felejthető és emlékezetes szövegeket, és persze jó néhány személyes kedvenc kihullott menet közben, hiszen egyszerre négy embernek kellett rábólintania a döntős művekre” – mondta Borbáth Péter, az előzsűri tagja. 
„A győztes egyértelmű volt, a rangsornál akadtak csak kisebb eltérések, de nem ugrottunk egymásnak, sőt” – tette hozzá Szabó T. Anna költő, író, a főzsűri tagja.
A győztes a csíkszeredai származású André Ferenc Foszfor és verejték című verse lett. Az 1992-es születésű költő és slammer verseit eddig román, angol és török nyelvre fordították le, és ő maga is 25 román költőtől fordított már magyarra. Eddig két önálló kötete jelent meg, a Bújócskaverseny és a Szótagadó, utóbbiért elnyerte a József Attila Kör (JAK) és a budapesti Írók Boltja könyvösztöndíját, valamint a Romániai Írók Szövetsége debütdíját. Irodalomelmélet-szemináriumokat tart a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.
A tizenegy döntős mű túlnyomó többsége prózai alkotás, a győztesen kívül csak egy vers van köztük, Fellinger Károly műve. Mind a szakmai, mind a közönségdíj nyertese 200 ezer forint díjazásban részesül, és fellépési lehetőséget kap a szeptember 17. és 26. között tervezett budapesti PesText irodalmi fesztiválon – közölte a fő szervező Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület. Ezt a fesztivált idén harmadik alkalommal rendezik meg. A döntőbe jutott tíz mű a következő címen olvasható: www.szifonline.hu/pestext-2021. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?