Határmezsgyéken

Ige: „Azután meghalt Józsué, Nún fia, az Úr szolgája... Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és más nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az Urat, sem tetteit, amelyeket Izráelért tett.” (Bírák könyve 2 8,10)

„Ismét egyik esztendeje, Istentől kimért ideje telék el a múlandóságnak” – mondjuk az ismert ének szavaival. Tekinthetünk rá aggódva, hogy megint egy évvel öregebbek lettünk. Vannak, akiknek nyereség és siker volt az elmúlt év, s vannak, akik veszteséggel, szomorúan tekintenek vissza. Mindenképpen mezsgye, kilométerkő az esztendőváltás, és nem kell fölötte igen sokat lamentálnunk, de az sem jó, ha átsiklunk rajta anélkül, hogy észrevennénk és visszanéznénk. Mert a múlt hibáiból tanulhatunk, ami viszont jó volt benne, azt érdemes megőriznünk és továbbadnunk. Reménység szerint túl vagyunk már azon, mikor a „múltat végképp eltörölni” akarták, mert nem jó a kádat gondolkodás nélkül kilöttyinteni! Főleg akkor nem, ha nem vagyunk biztos abban, hogy csupa jobbal és tisztábbal töltjük meg. Hisz akinek múltja nincs, annak a jövője sem biztos. De ha csak múltunk van, és céltalanul állunk a jövő előtt, akkor rövid idő kérdése csupán, hogy a múlt süllyesztőjébe vesszünk.

Az új év kezdetén új reménységgel új könyvet kezdünk az Ószövetség olvasása során (a felvidéki református egyház bibliaolvasó vezérfonala szerint). A Bírák könyvét, amely magában is egy széles mezsgye Izrael történetének két jelentős eseménye között. Az Egyiptomból való kivonulást, a pusztai vándorlást és Kánaán földjének elfoglalását követően (amit az Isten nagy szabadításaként összegezhetünk, és Mózes, majd utána Józsué személyével fémjelezhetünk), és a királyság kialakulását megelőzően, Saul és Dávid ideje előtt mintegy százötven évet ölel föl ez a könyv a választott nép életében. A könyv záró mondatával jól jellemezhető ez az egész időszak: „Abban az időben nem volt király Izráelben. Mindenki azt csinálta, amit jónak látott.” (Bírák 21, 25) Furcsa egy megállapítás egy furcsa korról, ami tele volt hibákkal és nagy bukásokkal, s emellett nagy győzelmekkel, és Isten nagy szabadításainak megtapasztalásával. Szinte ugyanúgy, mint manapság. Tanulságait is első soron ebben a párhuzamban kereshetjük. Az egész azzal kezdődik, hogy felnő egy generáció, amelyik „nem ismerte az Urat, sem tetteit, amelyeket Izráelért végbevitt.” Kánaán népeinek nagy globalizmusában kezdett feloldódni bennük kiválasztottságuk tudata. Az elfoglalt földdel együtt lassan kezdték becsempészni mindennapjaikba a leigázott népek szokásait és isteneit is. Pedig az „Úr angyala” figyelmeztette őket a régi szövetségre: „Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, (...) de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra! Hogyan tehettétek ezt?” (2 1–2)

Ha nem is százötven év, de mondhatjuk, hogy tizenöt évnyi ilyen mezsgye korszak van mögöttünk, amire bizony sokszor volt találó, hogy mindenki azt csinálta, amit jónak látott, amit akart. Ebben voltak hősies emberi igyekezetek éppúgy, mint ahogy a legaljasabb magatartásformák és tulajdonságok is felszínre kerültek. Láthattunk jellembeli finomodásokat és tisztulásokat, s mellette köpönyegforgatásokat, új köntösbe bújtatott régi kapzsiságot, a pénz és a hatalom hihetetlen emberferdítő erejét. Megannyi új bálvány megrontó hatását. Pedig fülünkbe cseng még az angyali szó: „Kivezettelek benneteket Egyiptomból”, letelt a babiloni hetven esztendő! S most megint ott állunk egy határtőnél, és visszatekinthetünk az elmúlt esztendő(k)re, s emellett nagy várakozásokkal, fenntartásokkal, lelkesedésekkel és félelmekkel tekinthetünk az új 2004-es évre. Benne az EU-csatlakozásunkra, annak megannyi lehetőségével és buktatójával, mert az újjal új, lelkünkre éhes bálványok serege is várható. Ilyenkor jól jönnének a Mózesek és Józsuék, akik folyókon és tengereken felhő és tűzoszlop után vezetnének! Hiszen az Isten ígéretei visszavonhatatlanok, és Ő azt mondta: „Nem bontom fel szövetségemet veletek soha.” Ebből fakadóan őrizzünk meg néhány fontos tanulságot útravalóul: Ne feledjük el a történelemformáló Istent; feddését, se büntetését, sem pedig szabadítását. És ne feledjük el továbbadni az új nemzedéknek, hisz ez a mi feladatunk. Őrizzük gyökereinket: Hitünket, nyelvünket, önazonosságunkat, és ne dobjuk el kapzsi bálványok holmi csillogásáért. József Egyiptom alkirályaként is ismerte testvérei arcát és nyelvét is. S ha hamis rózsaszín felhők csábítanának követésre, most karácsony után véssük eszünkbe, hogy maga az Ige lett testté, hogy vezessen minket!

A szerző református lelkész