Hatalom és irodalom

Húsbavágó kérdés – legalábbis az érdekeltek számára –, milyen a hatalom viszonya az irodalomhoz és a művészetekhez. Márai Sándor szerint „minden (politikai? gazdasági? – semmi esetre sem »szellemi«) hatalom igényli a művész támogatását, beleegyezését, jóváhagyását; annak ellenére igényli, hogy az esetek túlnyomó többségében »botfülű«, érzéketlen, a művészetet és a művészeteket legföljebb reprezentációs céljaira igyekszik kihasználni”. Fried István esszéjében Márai Sándort idézi, amikor – történelmi távlatból! – a hatalom természetét vizsgálja. Megítélése szerint a „naiv társutasok és ideológusok a Hatalom szolgálatában” nemegyszer pszichopatológiai vizsgálatot igényelnének: „Mivel a Hatalom (ki)használja mindazokat, akik hajlanak a kompromisszumokra, a könnyebb ellenállás irányába térnek, akik nem a művészettel szemben elkötelezettek, hanem a (napi) politikai álságokkal szemben. Ők az írás és az ĺrás árulói”.

A lap közli Leck Gábor, Gyüre Lajos, Bozó Norbert és Hudák Katalin verseit, Végh Péter és Pavol Rankov novelláját, és (hosszú hallgatás után!) Mese – nincs! címmel részleteket közöl a folyóirat Bereck József meseenciklopédiájából. Jelentés a Cselényi-jelenségről címmel Pomogáts Béla korábbi (rögtönzött) előadását ismerhetjük meg, Lacza Éva lejegyzésében. Vendégkritikaként, Az esszéista tudós és a tudós költő címmel Elek Tibor elemzését olvashatjuk Tőzsér Árpád Milétoszi kumisz című kötetéről. A Múlt és történelem rovat közli Popély Gyula tanulmányát a szervezkedő felvidéki pedagógustársadalom gondjairól az imperiumváltás után. A lapot Lőrincz Zsuzsa grafikáival illusztrálták. (zsolt)