Hatalmas tét – egyértelmű végeredmény

Tavaly január 21-én tartotta meg szokásos díjátadóját a magyar zenészszakma, a Fonogram-gálát idén egy hónappal később, február 24-én rendezik meg a Jövő Háza Központban (volt Millenáris Park). Akárcsak 2006-ban, ezúttal is tizenhat kategóriában: tizenegy magyarban és öt nemzetköziben hirdetnek győztest.

Tavaly január 21-én tartotta meg szokásos díjátadóját a magyar zenészszakma, a Fonogram-gálát idén egy hónappal később, február 24-én rendezik meg a Jövő Háza Központban (volt Millenáris Park). Akárcsak 2006-ban, ezúttal is tizenhat kategóriában: tizenegy magyarban és öt nemzetköziben hirdetnek győztest. A legnagyobb érdeklődés „Az év felfedezettje” kategóriát előzi meg – bár a végeredmény már most borítékolható –, a győztes képviseli ugyanis Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. Bartók Eszter, Póka Angéla, Rúzsa Magdi, Szabó Eszter, a Wendigo és a Wisdom száll versenybe a megtisztelő címért és az indulási jogért. A győztes személyéről a közönség dönt, SMS-ben lehet szavazni a jelöltekre. A négy megasztáros hölgy mellé a két metálegyüttest bizonyára azért nevezték, mivel tavaly a finn Lordi nevű horrormetál zenekar diadalmaskodott a dalversenyen. Gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy a széles közönség előtt ismeretlen együttesek nulla eséllyel indulnak, és a négy énekesnő közül háromnak sincs pár százaléknál nagyobb esélye. Bátran leszögezhetjük, hogy Rúzsa Magdi számára ez még simább győzelem lesz, mint a tehetségkutató versenyben – holott ott is már a kezdet kezdetén nyilvánvaló volt, hogy ő fog nyerni. (pj, o, z)

A Fonogram-díj jelöltjei (legfontosabb kategóriák)

Az év magyar popalbuma – Bartók Eszter: Beszállókártya, Crystal: Világok hangjai, Magna Cum Laude: Minden állomás, NOX: Örömvölgy, Rúzsa Magdi: Ördögi Angyal

Az év nemzetközi popalbuma – Christina Aguilera: Back To Basics, Nelly Furtado: Loose, P!nk: I’m Not Dead, The Pussycat Dolls: PCD, Robbie Williams: Rudebox

Az év magyar rockalbuma – Ákos: Még közelebb, Heaven Street Seven: Tudom, hogy szeretsz titokban, Kiscsillag: Greatest Hits Vol. 01., Mester Tamás: A pillanat, Tankcsapda: Mindenki vár valamit

Az év nemzetközi rockalbuma – David Gilmoure: On An Island, Ignite: Our Darkest Days, Red Hot Chili Peppers: Stadium Arcadium, Bruce Springsteen: We Shall Overcome – The Seeger Sessions, Toto: Falling In Between

Az év felfedezettje – Bartók Eszter, Póka Angéla, Rúzsa Magdi, Szabó Eszter, Wendigo, Wisdom

Az év dala – Hooligans: Félember, Magna Cum Laude: Vidéki sanzon, Shane 54 Featuring Mester Tamás: Altass el, Sugarloaf: Hajnalig még van idő, Varga Feri & Balássy Betty: Egy bolond százat csinál

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?