Háromezer óra a vetítőgép mögött

Tornalja |

<p>Egyre kevesebb kisvárosban működik már mozi, manapság a bevásárlóközpontokban lévő filmszínházak is csak egy-egy sikerfilm vetítésekor telnek meg.</p>

Tornalja azon kevés helyek egyike, ahol vetítenek még, ahol a közönség szereti a mozit.

Több ezer órát vetített már

Sziklay László tizenkilencedik éve dolgozik a Tornaljai Városi Művelődési Központban mozigépészként, világosító-hangosító technikusként. „Nagyon oda kell figyelni, mit rendeljek meg, mikorra tegyem a vetítést, mert vagy a tévé, vagy egy sportesemény miatt alaposan megcsappanhat a nézők száma. Hogy hány filmet néztem meg eddig, azt csak hozzávetőlegesen lehetne megmondani. Ez a munkám, szeretem, nem számolom a vetítőkabinban töltött időt” – mondta el Sziklay László, tornaljai mozigépész.

Raktárosból lett a kultúra területére

László a helyi gimnáziumban végzett 1982-ben. Egyetemen, főiskolán nem akart továbbtanulni, inkább a műszaki dolgok érdekelték. Szerette a zenét. Jó műszaki érzéke és megbízhatósága a hangosítás, a fénytechnika, a mozigépészet felé sodorta, de csak bő tíz évvel az érettségi után. Addig az Ozeta ruhagyárban dolgozott raktárosként, előkészítőként, anyagmozgatóként. A rendszerváltás után már bizonytalannak érezte a könnyűipari munkát, nem is találta meg benne teljesen, amire vágyott, sem anyagilag, sem másként. Az 1991-es váltáskor még maga sem tudta, mibe vágott bele, de az elmúlt tizenkilenc év azt bizonyítja, talán nem választott rosszul, amikor a kultúra területén próbált meg érvényesülni.

Sokszínű a munka

Mint a művelődési központ műszaki munkatársa, gyakran hétvégeken is dolgozik. Munkaideje nem is osztható be hagyományosan, a vetítések általában este vagy délután zajlanak, ha színházi előadást vagy koncertet rendeznek a művelődési központban, akkor az ő felelőssége is, hogy minden rendben menjen. A felelősség nagy, a színház és a moziterem háromszázhúsz fő befogadására alkalmas, így a közönség és a fellépők biztonsága a technikuson múlik. Tornalján pedig még mindig van néző a moziban. Igaz, László néha csak tíz-tizenkét érdeklődőnek vetíti le a filmet, de nem ritka, hogy naponta kétszer-háromszor is telt házzal vetít valamilyen sikerfilmet. „Az lenne jó, ha hetente legalább háromszor-négyszer tudnék vetíteni. De kis mozi a mienk, a sikerfilmeket csak bizonyos idő után tudjuk megrendelni. Bizakodom, mert még megy a mozi, remélem, folytathatom ezt a munkát, és lesz érdeklődés a kultúra, a mozi, a rendezvények iránt a városban” – tette hozzá László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?