Harmincezer látogatóval zárt az MNG El Kazovszkij-kiállítása

Budapest |

<p>Mintegy harmincezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij-élet/mű című, február 14-én bezárt kiállítását.</p>

A több mint 400 művet bemutató tárlat a késő 20. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművészének munkásságát vizsgálta. El Kazovszkij festőként, performerként, díszlettervezőként és költőként is hatalmas életművet hagyott hátra, a kiállítás egymástól markánsan elkülönülő szekciói egy-egy karakteres metszetben mutatták be El Kazovszkijt és művészetét - idézte fel a Nemzeti Galéria által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.    Rényi András kurátor a tárlat november eleji megnyitásakor kiemelte: nem szokványos életmű-kiállítást rendeztek, hiszen a 2008-ban elhunyt El Kazovszkij munkásságának teljes tudományos feldolgozása még nem történt meg. A látogató inkább az életmű egyfajta szubjektív, vizuális effektusokra is erősen építő olvasatával találkozhatott az MNG-ben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?