Harminc év dalai

Budapest. Három óránál tovább tartott, és az előre ígért harminc számnál többet játszott kedden este az LGT a 15. fesztivál nulladik napján. Az együttest méltán ünnepelte a mintegy 40-50 ezer fős közönség.

Budapest. Három óránál tovább tartott, és az előre ígért harminc számnál többet játszott kedden este az LGT a 15. fesztivál nulladik napján. Az együttest méltán ünnepelte a mintegy 40-50 ezer fős közönség.

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical alapozta meg a hangulatot: Lovasi András, Novák Péter, Pál Tamás, Fekete Linda, Bíró Eszter, a többi szólista és a kitűnő zenekar hatalmas tapsot kapott a darab egyórás koncertszerű előadásáért. A harmincéves darab dalait még a jóval később születettek is együtt énekeltek a művészekkel.

Az LGT koncertje valamivel fél nyolc után kezdődött, a Presser Gábor által szólóban, illetve a közönség bevonásával énekelt Fiú című dallal. A következő számtól azután Somló Tamás, Karácsony János és Solti János, valamint a kísérő zenészek is a színpadra léptek.

Az együttes sorra vette a legnagyobb sikereit és a korábban ritkábban játszott dalait. A közönség szeretettel fogadta a Boogie a zongorán, az Embertelen dal, az Engedj el, az Áldd meg a dalt (Karácsony János lányaival), a Kék aszszony, a Zenevonat és más dalokat.

Az előadást kissé megzavarta, hogy egy helikopter feltűnően sokáig körözött a színpad fölött. A zenekar ezt a Ha a csend beszélni tudna és a Miénk itt a tér című dalokkal „nyugtázta”. Természetesen nem hiányozhatott az Álomarcú lány, a Miénk ez a cirkusz, az Ő most még csak 14, a Ringasd el magad, a végén a közönség aktív közreműködésével a Neked írom a dalt és a Szól a rádió. Beállt zenélni a hangszerek sokaságát megszólaltató Somló Tamás két fia is.

A kísérő zenekar tagjai is kitűnő produkciót nyújtottak köztük Papesch Péter basszusgitáros, Kovács Péter Kovax billentyűs-énekes, Födő Sándor ütőhangszeres, Elek István (baritonszaxofon, a fúvósok vezetője), Csizmadia Gábor és fia (trombita).

Az LGT az egész koncertet kitűnő minőségben és kitűnő hangulatban „teljesítette”. A végén az együttes tagjai besétáltak a nézőteret elválasztó útra, s szemmel láthatólag meg voltak hatva az ünnepléstől. A koncertet a Magyar Televízió rögzítette. (A 2002-es LGT-fesztiválról készült másfélórás produkciót az HBO mutatta be.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?