Hármas könyves díjátadó Diószegen

2012 óta a legjobb lírikust illető Forbáth Imre-díjat, valamint a legjobb gyermekirodalmi műnek járó Sinkó Tibor-díjat is itt adják át. A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmánya idén Szalay Zoltán, Vida Gergely és Tóth László egy-egy kötete mellett tette le a voksát. A legtöbb összevonással ellentétben ez a változtatás remek ötletnek bizonyult. A hármas díjkiosztó ugyanis egyszerre emel az érdeklődés középpontjába három szépirodalmi műfajt, az ünnepségen előadott szövegekből pedig komplett kis irodalmi est kerekedik. Idén ezért Benkő Géza színművészt illeti dicséret, aki ügyesen választott részleteket a díjazott kötetekből, előadásával pedig érezhetően sikerült felkeltenie a figyelmet a művek iránt. A prózai részeket Buják Andor (szaxofon) és Bohus Zoltán (zongora) duója gazdagította finom, filmzenéket idéző, egyszerre aláfestő jellegű és önálló muzsikaként is kellemes hatású kompozíciókkal. Ők ketten egyébként évek óta állandó közreműködői a diószegi díjátadónak, valamiféle megnyugtató folyamatosság érzetét keltve a résztvevőkben. Az ünnepség forgatókönyvének másik állandó eleme Talamon Alfonz szobrának megkoszorúzása. És az is hagyománnyá vált az évek során, hogy a díjazottak egy fotó erejéig helyet foglalnak a padon kollégájuk bronzszobra mellett, mintegy bevonva a tragikus körülmények között elhunyt írót a történésekbe. Ezúttal Szalay Zoltán, Vida Gergely és Tóth László tett így, mindannyian második alkalommal. (Tóth László korábban Forbáth-díjat vehetett át, idén pedig ő kapta a Sinkó Tibor-díjat). Szalay Zoltán a Drága vendelinek című regényért kapott Talamon-díjat. Csanda Gábor kritikus így méltatta a művet: „A jelek szerint azoknak a könyveknek a sorát gyarapítja, amelyeket mind az irodalommal hivatásosan foglalkozó közönség, mind az átlagolvasó szíves-örömest és elismeréssel fogad. Ráadásul a mű nagyon szerencsésen ötvözi a művészileg hitelest a fogyasztóilag sikeressel, sőt, a kettőt nem is olyan egyszerű benne különválasztani. Prózatechnikailag bonyolultságában is bravúros megoldás, hogy az eseményeket egy magát krónikásnak nevező és pártatlannak feltüntető elbeszélő mondja el, miközben természetesen nem pusztán elbeszélője a történéseknek, de nem is simán kutató rekonstruálója. /…/ Összetetté az teszi ezt a bravúrt, hogy maga a krónikás is hangsúlyozottan teremtett alak, szereplője a könyvnek, így fordulhat elő, hogy a krónikást mint narrátort egy fölérendelt, másik narrátor láttatja, beszéli el, vezeti vagy vezeti meg.” Vida Gergely személyében egy másik duplázó díjazott lépett a színpadra átvenni az elismerést Hodossy Gyulától, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnökétől, Demóverzió című verskötetéért. Az a megtiszteltetés ért, hogy a Forbáth-díjat érő műről én oszthattam meg gondolataimat a közönséggel. A szerző olyan gyermekkori élményeket, képeket, tapasztalatokat, elfojtásokat fed fel a tematikusnak tekinthető kötetben, amelyek valamiért a mai napig hatással vannak rá. De ne egy gyermekszemmel láttatott világot képzeljünk el, ne is egy nosztalgikus visszatekintést a romlatlan, tiszta létre, sokkal inkább valamiféle továbbgondolt múltat. Olyan ez, mint amikor a fényképész nem csak rögzít, hanem később különböző utómunkálatokat is végez a fotón. Itt nem a szem exponál, hanem az emlékezet. És a vékony filmrétegen megtapadnak az ujjlenyomatok, szépen, jól kivehetően. Vida Gergely rendkívüli szuggesztivitással hívja elő a továbbgondolt valóság részleteit. A Simkó Tibor-díj egészen új keletű, tavalyelőtt alapította az írószervezet azzal a céllal, hogy méltó rangra emelje a szakmai szempontból meglehetősen mostoha helyzetben levő hazai magyar gyermekirodalmat. Az elismerést kétévente osztják ki, először Z. Németh István költő és író vehette át, idén pedig ő méltatta a friss díjazott, Tóth László meseregényét, A boszorkány porszívóját. Feladata egyszerre tűnt könnyűnek és nehéznek, mivel már gyermekkora óta olvassa Tóth László verseit és meséit, fiatal felnőttként pedig alaposan beleásta magát a gyermekirodalom történetébe. Beszédében érezhető volt a személyes kötődés, amely a felnőtt elemző alaposságával párosult, de benne volt a szülő és a kolléga attitűdje is – előbbi bizonyítéka, hogy Z. Németh is szerepeltette már saját lányait meseregényben, utóbbi pedig oly módon, hogy a méltatásba időnként Tóth László meseregényének jellegzetes fordulatait is belopta. Az estet kellemes meglepetésként két kisfilm zárta az idei díjazottakról, valamint Diószegről. Mindkettőt a város polgármestere, Szabó Antal rakta össze képkockákból, életrajzi adatokból és mozgóképekből.