Hármas csúcs készül a Magyar Zene Házában

dd
Budapest |

Talán elkerülte figyelmünket, de talán tényleg nem zajlott mostanában a büszkén szárnyaló filmes kooperációkhoz hasonló  cseh–szlovák–magyar együttműködés zenei téren. Január 21-én ezt a hiányt igyekszik kompenzálni a budapesti Magyar Zene Háza.

Három ország három zenekara – a szlovák Michal Noga Band, a cseh Martin Hrbáč zenekara és magyar MárTones kapaszkodik össze egy közös koncert erejéig a magyar főváros egyik legszebb zenei helyszínén. A fellépő művészek egytől egyig saját műfajuk leghitelesebb képviselői,  akik saját anyaguk mellett a Kárpát-medence népeinek zenei folklór-jában is jártasak. Az előadás így a revival etnikai határokon átnyúló zeneszeretetét és a szomszéd népekkel közös népzenei anyagot egyaránt bemutatja.

A Michal Noga által vezetett együttes a szlovák népzene régi stílusait eleveníti fel. Noga etnomuzikológus előadóként és zenei workshopok szervezőjeként is tevékenykedik. A zenekar 2020-ban jelentette meg Stopy című albumát, amely elnyerte a Radio_Head Award Record of the Year díját a World Music kategóriában. Ez az első szlovák együttes, amely felkerült a Transglobal World Music Charts rangos listájára.

A morva Martin Hrbáč és zenekara a Horňáckó régió képviselői. Gazdag dallam- és táncvariációikkal arattak országos sikert, de a népi tánczenén kívül találkozhatunk  nyújtott, balladikus melódiákkal is. További érdekesség, hogy a régió területére a történelmi Magyarországról számos dal került át, melyek annyira meghonosodtak, hogy gyakran eredeti morva szerzeményként vannak elkönyvelve. Láthatjuk majd a legrégebbi táncokat dudás hegedű kíséretével, lesz egy kis cimbalomzene is, de szól majd modernebb zenekari kíséret is.

A magyar MárTones tagjai – túl azon, hogy egy fura véletlen folytán mindnyájukat Márton névre keresztelték – fontos zenészei a táncházmozgalomnak. Találunk köztük Mártont, aki Junior príma díjat vehetett át, Marcit, aki többszörös prímásverseny-győztes, Mártonkát, aki Bezerédj-díjat kapott, és Marcikát, aki zenekaraival arany páva titulust szerzett. A különlegesnek ígérkező koncert január 21-én lesz a Magyar Zene Házában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?