Iom Hanks nemet mondott Steven Spielberg legújabb filmjére, melynek főszerepét alakította volna. A rendező Abraham Lincoln elnök megformálására kérte fel, akivel Hanks anyai ágon rokonságban áll. Az életrajzi film azonban így is elkészül, legfeljebb kicsivel később.
Hanks nemet mondott
Tom Hanks nem indokolta meg, miért nem óhajt Abraham Lincoln bőrébe bújni Spielberg készülő filmjében. Csupán ennyit nyilatkozott az újságíróknak: „Ha jól tudom, távoli rokonságban állok Lincoln anyjával, de Steven ezt a filmet mégsem velem fogja elkészíteni. Nagyon érdekes lenne, de én biztos nem veszek részt benne.” Majd hozzátette: nagyon várja, hogy elkészüljön az alkotás, de csak nézői minőségében.
Spielberg pedig – akit az utóbbi években nemigen utasítottak vissza – úgy döntött, elhalasztja a film forgatását, de nem tesz le róla. „Mindig is érdekelt Lincoln története, és a film terve már évek óta a fiókomban hever. Még nem tudom, ki játszhatná el így a főszerepet, és azt hiszem, egyébként is túl korai lenne beszélni róla.” (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.