Háború. Nyelv?

A délszláv háborúkra adott egyik legjobb válasz az emigrálás volt: menekülés az értelmetlen pusztítás elől, amely aljas eszközökkel, hülye, akkor épp jobbos ideológiák nevében zajlott – ismerős lehet ez ma is. A másik válasz a kényszerű részvétel, még ha kvázi önkéntesként is: ekkor viszont elfogy az idő, s csak a bombázások vannak, a túlélés. A test túlélése, mert minden más piros-fehér cafat lesz a megolvadó vason. A St. Euphemia hősei e két lehetőség adta térben harcolnak a nihillel a Vajdaságban. Mert már a gyerekkort is a készülő háború vágja el, innen a sok erőszak, a bandák mindennapjai, melybe később a nemzeti(ség) is szerepet kap. A mérgek lassú áramlása a regény. Az elején még csak a családi deviancia mutatkozik meg, mondjuk a szexmániás nagymama vagy a neurotikus apa képében. Aztán jön a kamaszkor megszokott menete a rengeteg maszturbálással, a pornóújságok elcsenésével, a sörözésekkel, különböző vallási gyülekezetek látogatásával, később a lányokkal, drogokkal, balhékkal, stiklikkel. Csakhogy aztán a háború eltérít mindent, s lefelé kezdi húzni az egész közeget. Főleg a lelket. Vadászgépek két vajdasági szemszögéből. A NATO gépei Pécs felett és valahol a siptárok közt, a koszovói határon, Vranjénál az erdőben. Kisebb idegroham Pécsett (amit persze a helyiek nem is értenek); a zűrzavarban tank által kilapított barát, rettegés, időtlen borzalom az erdőben. Szent Eufémia a legenda szerint a keresztényüldözések során túlélte, hogy kerékre kötözve késeken görgették át, hogy kemence tüzébe dobták, egyesek szerint a vadállatok sem tépték szét. S a tenger éppen Rovinjba, a későbbi Jugoszlávia területére sodorta szarkofágját. Igen, innen nézve kissé patetikus a címválasztás. Ha az eufémiával hozzuk összefüggésbe, már más a helyzet. Ugyanis Sirbik kötetének az a paradox tétje, hogy nyelvet találjon az elmondhatatlanhoz. (Ami érzésem szerint a kötet középső részén nem nagyon sikerül, a haverok közti történetmesélés regisztere üres, motiválatlan marad.) S ahhoz ez a kötet tényleg csak eufémia. Sirbik Attila: St. Euphemia. Forum–Magvető, Újvidék–Budapest, 2015. 204 oldal.Értékelés: 6/10 Beke Zsolt