Ha egyetlen rím tovább rezonál

Az egyik legszebb ajándékosztó ünnepe ez a szlovákiai magyarságnak. Ajándékosztó, mert ide mindenki hoz, és itt mindenki kap valamit. Az emberi lét egyik legszebb találmányát: szépirodalmat. Prózát és poézist.

A Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny nem csak a szép szó fóruma, egyéb műfajú produkciók is színesítikDömötör Ede felvételeDe ha szerencsénk van, többet is. Két alkalommal, tavaly és azt megelőzően, amikor magam is zsűritag voltam, megtapasztaltam, hogy a költemény, a mese, a novella, az elbeszélés vagy a regényrészlet élvezetének lehetőségén kívül mást is kínál a rimaszombati verseny. Gyerekkacajt, gyereksírást, kamaszos nekifeszülést az élet szembehullámainak, a felnőttkortól konokságot, hogy a vers- és prózamondást nem korlátozza korhatár. Új arcokat, új ismerősöket, új barátokat. Fizikai mivoltában költőt, írót, rendezőt, színészt, színházigazgatót. Ha az embernek szerencséje van, lehetőséget kap, hogy emberséget, tartást, alázatot tanuljon hazai legnagyobb mesemondónktól, Kovács Magdától. Vagy rettentő nagy bátorítást, hozzá hatalmas szívet meg pártoló szárnyakat Szabó Csillától, a komáromi Jókai Színház munkatársától. És a sors tavaly úgy hozta, hogy ezen a fórumon lehetőségünk volt, hogy személyes találkozás során belenézzünk a két legismertebb magyarországi fiatal költő, Jónás Tamás és Varró Dániel lelkébe. S micsoda adomány az élettől, hogy az ember – ki tudja, hogy alakul, de kockáztassuk meg – korunk Petőfijével, Radnóti Miklósával, Adyjával, József Attilájával válthat szót, s e párbeszédtől egy csapásra mérföldekkel közelebb kerül a lírához. S e helyütt a színházhoz is. Mert mennyire más úgy beülni különösen gyerekfejjel – hiszen belőlük van legtöbb a versenyen – este a teltházas nézőtérre, a lépcsőkre, ugyanis másutt már nincs hely, hogy napközben ott jár közöttünk Csongor, vagyis Benkő Géza. ĺgy a színházból nemcsak egy tőlünk elválasztott pódiumról felénk áradó esti élményt tudunk elvinni, hanem egy darabkát a teátrum magánéletéből, intimitásából is. Továbbá kiölhetetlen reményt adhat minden vers- és prózamondónak, aki megmérettetésre eljut Rimaszombatba, a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyre, és kiáll a pódiumra, hogy erről a fórumról is el lehet jutni a világot jelentő deszkákra. Húzó példa lehet az országos versenyek egykori sikeres szereplője, fiatal színészünk, Gál Tamás, aki vagy zsűritagként foglalt helyet a széksorokban, vagy színész-előadóként állt fent a színpadon. Tehát van, lehet tétje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek.

Van és lehet tétje, ha komolyan vesszük. Mert nemcsak a színpadra jutás, az előadóvá érés lehet tét. A verseny tétjei lehetünk mi magunk. Nem akarok belefogni ezeregyszer elismételt okító és nevelő mesékbe, hogy miért és hogyan, elég, ha csak annyit mondunk ki újra, mert az sohasem árt, hogy a szép szó felemel, vezet, irányt ad, ha fogékonnyá tudunk válni rá. Ez lehet a tétje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek, hogy a felkészülés, a szereplés fogékonnyá tegyen bennünket a szépművészetekre. És lehet ez tét ma, a számítástechnika korában is, mert szoftverek ide vagy oda, az alapműveltség szintjét még mindig a humán tárgyak ismeretével mérjük. És ez, azt hiszem, szerencsére, így is marad még egy ideig! Jellegénél fogva természetesen más tétje is van a rimaszombati kulturális eseménynek. A tehetség megmutatkozása, a győzelem esélye. Úgy vélem, amíg az eredményhirdetés alkalmával valaki még sírva tud fakadni azért, mert csak oklevelet kapott, és nem ért el helyezést, amíg valaki kategóriagyőztesként szinte sztárallűrökkel tudja szerettetni magát, és magával ragadni a közönséget, addig van tétje a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenynek. És addig, amíg a visszatérő zsűritagok, közönség, versenyzők, résztvevők várják az ismert arcokat, s élvezni tudják, ahogy Csanda Máté felülnézetből szemléli és szemlélteti Karinthy intellektuális humorát, ahogy az egyik közönségkedvenc, Bari László cigánymesét mond szépen kitartva és átélni engedve a poénokat, ahogy Kiss Bálint beleéli magát, és magával visz bennünket egy népi gyerektörténetbe, ahogy a felnőtt Motyka Ildikó ízes tájnyelven megeleveníti a népi dekameron egy-egy sikamlós történetét, ahogy a legújabb, az énekelt vers kategóriában dalba kezd a Kicsi Hang Duó, vagy ahogy ugyanebben a kategóriában a szenci gimnazisták József Attila Kertész leszekét adják elő.

Kell ez a verseny, még akkor is, ha testközelből – hiszen kisebb-nagyobb buktatók és árnyékvető tényezők mindig vannak – nem is minden részletében olyan rózsaszín és bukolikus hangulatú, mint az időszűrőn keresztül, amelyen általában csak a jó, a kellemes, a szellemépítő erő szokott átjönni. Toleranciával és elfogadással kell hozzátennie mindenkinek – még az étkeztetésért, a szálláshelyért, a verseny műszaki lebonyolításért felelős személyzetnek is –, valamit, hogy e verseny diák- és felnőtt szavalóink egyre kiteljesedőbb és színvonalasabb fóruma lehessen. Szellemiekkel, toleranciával, elfogadással, na meg pénzzel kell megtámogatni Szlovákia legkiterjedtebb, legnagyobb magyar vers- és prózamondó versenyét. Mert egyetlen magyaros ütemért, ritmusért, egyetlen rímért, amely tovább rezonál, megéri.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?