Győztesek és vesztesek

Ige: „Így szól az Úr: Nézd csak, amit építettem, azt most lerombolom, és amit ültettem, most kigyomlálom az egész országban. És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek! Mert most veszedelmet hozok minden emberre – így szól az Úr –, de te életedet ajándékul kapod, bárhová mégy.

Ige: „Így szól az Úr: Nézd csak, amit építettem, azt most lerombolom, és amit ültettem, most kigyomlálom az egész országban. És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek! Mert most veszedelmet hozok minden emberre – így szól az Úr –, de te életedet ajándékul kapod, bárhová mégy.”

(Jeremiás könyve 45, 4–5)Mire ezeket a sorokat olvassuk, már majd egy héttel a foci-vb utolsó mérkőzése után vagyunk. A kizökkent életritmus lassan visszaáll a normális kerékvágásba, s a „futbalitis” vírus legnagyobb hullámai már elcsitulnak. Csupán egy-egy visszatérő esemény, vagy gól emléke okoz szórványos „fertőzést”. Bennem is ilyen visszatérő emlékként marad meg a döntő mérkőzést követő néhány pillanat: Egy térdeplő kapus, másik három játékos arccal a pálya gyepére borulva, majd egy egész csapat edzőstül, gyúróstul, a pótkapusig egy nagy körben térdelve fölemelt kézzel imádkozik. Még mielőtt nyakukba akasztanák az érmeket, még mielőtt átveszik a kupát, és elragadja őket az önfeledten ünneplő tömeg, nem felejtenek el hálát adni, és megköszönni a kapott és elért nagyszerű eredményt. Egy történetet juttattak eszembe a Bibliából, mikor Jézus meggyógyítja a tíz leprást, s a tízből egy visszamegy, hogy megköszönje a csodálatos gyógyulást. Számomra ezek a játékosok a közelmúlt egyik legszebb és legérthetőbb „prédikációját” mondták el. S fiataljaink a sok-sok romboló hatás között bárcsak ezt is észrevennék, megértenék és követnék!

De az élet nem mindig győzelmek sorozatából áll. S vannak helyzetek amikor akaratunk ellenére kerülünk a vesztes csapatba. Vasárnapi olvasmányunk, a Jeremiás könyve 45. fejezet, egy ilyen helyzetet vázol föl előttünk. Bárúk, a próféta írnoka kesereg így Isten előtt: „az Úr kínnal tetézi fájdalmamat! Belefáradtam a sóhajtozásba, nem találok nyugalmat!” (Jer 45, 3) Miért is kell ilyen ítéletes igéket leírnia és felolvasnia a király emberei előtt? Hogy aztán menekülés és bujdosás legyen a sorsa a prófétával együtt? Kétszeres a fájdalma, hiszen népe és a saját sorsa felett is kesereg! Lehet, hogy azt mondja: Rossz helyre és rossz korba született! Mert bizonyosan jobb lett volna Dávid diadalait, vagy Salamon bölcs mondásait följegyezni. Nem pedig Jójákim király és Júda bálványimádása miatt Isten fölemelt kezét és ítéletét meghirdetni. Vagy mondhatná azt is, hogy ő csupán „cserejátékos” ebben a csapatban, hiszen Jeremiás a próféta, s ő pusztán leírja a próféta szavait. Nem tudjuk pontosan, hogy mik is voltak azok a „nagy kívánságok”, amelyekről Jeremiás beszél Bárúkkal kapcsolatban, de talán nem is ez a lényeg. Hiszen lehet, hogy hasonló nagy kívánságokkal a saját életünkben is találkozunk: Bárcsak jobb korba, gazdagabb helyre, de legalább egy határral nyugatabbra születtem volna, ahol tehetségem és képességeim jobban kibontakozhatnának! Vagy bennünk is fölmerülnek a kérdések: miért így?, mi lett volna, ha?, vagy miért éppen én? Vigyáznunk kell, mert az ilyenek mindig zsákutcába vezetnek, és csak az elégedetlenséget, a zúgolódást táplálják bennünk! Van egy latin mondás, mely szerint ha itt születtél, itt hadakozz és küzdj! És ne a küzdelem elmaradását kérd Istentől, hanem a hozzá szükséges erőt!

Bárúk szép ígéretet kap Istentől. Azt, hogy életét ajándékul kapja, bárhová megy. Ez Istennél a hűség jutalma, ami egy körbezárt városban, ellenséges körülmények között is megáll. A Jelenések könyve elején a szárdiszi gyülekezethez így szól Jézus: „Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én mennyei Atyám előtt és angyalai előtt” (Jel 3, 5). Még akkor is, ha itt és most éppen vesztesnek tűnő csapatba kerültem!A szerző református lelkész

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?