Győrfi Pál is megszólalt Gálvölgyi János kórházba szállítása kapcsán

Győrfi Pál is megszólalt Gálvölgyi János kórházba szállítása kapcsán

A mentőtiszt szerint nem szabad, hogy számítson, hogy valaki híres-e vagy sem.

Győrfi Pál Sebestyén Balázséknak adott nyilatkozatából kiderült, hogy nagyjából 40 perc telt el, mire az Országos mentőszolgálat szerdán elindított egy egységet Gálvölgyi János színművészhez. A színészt végül gyerekei szállították kórházba. A család közleménye szerint Gálvölgyi állapota jelenleg súlyos, de stabil.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője Sebestyén Balázséknak adott interjújában elmondta, hogy őszintén sajnálják, ami történt: „az egész ország szereti a művész urat, mi is szeretjük személy szerint is, és együtt érzünk a családdal (…) és szorítunk, hogy a művész úr mielőbb felépüljön, és az állapotáról jó híreket kaphassunk” – mondta.

Győrfi szerint, amennyiben a mentők hibáztak, annak „meglesz a következménye”: „Ha hiba történt, hogyha a mentésirányító hibázott, akkor meglesz a következménye, a felelősségre vonás. De azért nem prejudikálnék, mert ennek a mentésirányítónak ez az élete, ő naponta sok ilyen döntést hoz, ebben az a felelősségünk, hogy egyetlen hibás döntésünk sem lehet” – mondta.

A rögzített adatok alapján annyit lehet tudni, hogy „beérkezett egy hívás, ami arról szólt, hogy rosszullét miatt kérik a mentőt. Utána, mivel aki hívott minket nem ott tartózkodott, ahol a beteg, ezért a mentésirányítók visszahívták azt a hozzátartozót, aki ott volt a beteg mellett, hogy pontosítsák, hogy milyen állapotban van, mik a tünetek. És úgynevezett P2-es sürgősségi kategóriába soorltál az esetet, ami nem a közvetlen életveszély kategória. Amikor pedig a mentőt indították, ez körülbelül olyan negyven egy-két perccel az első hívás után történt, akkor érkezett a telefon a hozzátartozóktól, hogy elindultak más járművel a kórházba, tehát gyakorlatilag lemondják az esetet“.

„Még egy gondolat. Ugye ami az emberben elsőként felmerül, hogy ha az egész ország kedvenc színésze és egy híres ember, miért nem azonnal indítjuk a mentőt. Erre pedig sajnos vagy hála istennek az a válasz, hogy nem szabad, hogy ez számítson a mentőellátásban, gondoljunk csak bele, ha van egy nagy baleset, ahol van öt sérült, és van köztük híres ember meg nem híres ember. Annak kell döntenie, hogy ki van súlyosabb állapotban” – tette hozzá Győrfi Pál.

(telex.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?