Gyöngyszemek, összecsipegetve

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Urbán László ez utóbbiakból gyűjtött össze csaknem százhúszat, így szerezve nem mindennapi örömöt azoknak a Mándy-rajongóknak, akik az 1937 és 1945 között napvilágot látott írások közül eddig egyet sem olvas(hat)tak.

Urbán László megszállott gyűjtő, és a jelek szerint ő maga is odaadó, régi híve Mándynak. Nem kis munkájába, energiájába, kitartó kutatásába kerülhetett ennyi, a széles olvasóközönség számára eddig ismeretlen kisprózai remeket megmenteni a feledés homályától, vagy még inkább: sajtó alá rendezni, és újonnan felkínálni, bemutatni.

Ma este Gizi énekel – ezt a címet adta a kötetnek az Argumentum Kiadó, egymás mellé illesztve novellákat és karcolatokat, Mándy korai írói műhelyének első termését. Már a nyitó darab irodalmi csemege: a tizenkilenc éves Mándy Iván legelső, nyomtatásban megjelent elbeszélése, a Szegény sikló balladája, amellyel az Irodalom című lap 1937-ben megjelent egyetlen számában tette le névjegyét. Három férfi, egy vidéki lap szerkesztője, egy hordár és egy sekrestyés végez „a kísértő kígyó testvérével”, egy szép, világosbarna bőrű, körülbelül fél méter hosszú siklóval, majd mint akik jól végezték dolgukat, karöltve továbbindulnak. Hátborzongató történet, részletes leírással, kiforrott írói stílussal.

„A lírikusokról elterjedt, hogy már egészen fiatal korban maradandót alkotnak – hangsúlyozza a kötet összeállítója –, s ez igaz is, gondoljunk csak a francia Rimbaud-ra vagy a mi Petőfinkre. E séma szerint a prózaírók később érnek, hiszen csak érett, felnőtt fejjel lehet jó elbeszélést vagy regényt írni. Nos, Mándy eleven cáfolata ennek: már első írásai is az alkotó személyiség talentumát hirdetik, és félreismerhetetlenül magukon viselik a mándys jegyeket. Nyoma sincs itt tétova próbálkozásnak, éretlen keresgélésnek: biztos kézzel rajzol portrékat, szituációkat, hétköznapi tragédiákat és apró komédiákat. Meglepődve vehette tudomásul a legkényesebb ízlésű kritikus is, hogy átütő tehetség bukkant fel a magyar prózairodalomban…”

Néplap, Ünnep, Nemzeti Ujság, Amerikai Magyar Népszava, Magyarország, Az Újság, Uj Magyarság, Színházi Magazin, Magyar Erő, Képes Vasárnap, Déli Hírlap, Pesti Hírlap, Magyar Múzsa, Új Ember – ezekben a lapokban találta meg Mándy első gyöngyszemeit Urbán László, aki háromfajta Mándy-opust különböztet meg. Kisprózai zsánerképeket, epikai pillanatfelvételeket, amelyek egy-egy jellemet, karaktert vagy éppen egy leleplező élethelyzetet villantanak fel, a szatíra és a humor felé hajlik a másik típus, a harmadik pedig a klasszikus elbeszélés dramaturgiai jegyeit viseli magán. Pontos meghatározása az is, hogy Mándy mini filmforgatókönyveket álmodik, sok párbeszéddel és képalkotási bravúrral.

Időszaki kiadványokban, napi- és hetilapokban 1940 és 1944 között közreadott Mándy-írásokból eddig mintegy két tucatnyi jelent meg különböző kötetekben. Ez a válogatás így, egybegyűjtve most került először kötetbe, kitágítva időt és teret, mindent, amit eddig Mándy világáról, hőseiről és antihőseiről tudtunk, sejtettünk, éreztünk. Új kapualjakba, új udvarházakba leshetünk be, új lelki tájakon kalandozhatunk el, új szobabelsőkben nézelődhetünk messziről jövő párbeszédeket elcsípve, amelyek aztán befészkelődnek az agyunkba, s egy váratlan pillanatban biztosan felsejlenek majd.

Első elbeszéléskötete 1949-ben jelent meg Mándy Ivánnak. Tizenkét évvel azután, hogy első írását publikálta az Irodalomban. Elsőkötetes író tekintélyesebb prózai életművet nem is kívánhatna magának, mint amilyet Mándy akkor már a magáénak tudhatott. És nincs ezek között a korai írások között egyetlenegy sem, amely ne illene a teljes egészbe. A pályakezdő Mándy írói arca egy az egyben fedi a már sokat tapasztalt, termékeny író arcát. Régi-új novelláinak kötete az idei könyvhét egyik váratlan, de annál ízletesebb csemegéje.

Innen üzenem Urbán Lászlónak: a Film Színház Muzsika réges-régi számaiból is megmenthet egy vékonyabb kötetre való, a mozi varázsától ihletett, megsárgult lapokon várakozó karcolatgyűjteményt. Én nagy élvezettel olvasnám azokat is.