Gyerekek vegyes családban

Néhány éve prágai barátomat látogattuk meg, aki az akkor három hónapos kislányához következetesen magyarul beszélt. Elmondta, hogy szeretnék, ha lányuk beszélné az ő anyanyelvét is, ezért feleségével megegyeztek, két nyelven szólnak a kicsihez. A kislány azóta óvodás, és természetes számára, hogy az édesapja nyelvét is beszéli.

Ez a látogatás tulajdonképpen csak nemrég jutott eszembe, pedig azóta már az én kislányom is elmúlt hároméves. Születésétől kezdve két nyelven szólunk hozzá, hiszen édesapja nem beszél magyarul, én meg nem tudom elképzelni, hogy a saját gyerekemhez idegen nyelven szóljak, más nyelven mondjam az esti mesét, és ne magyarul éljük meg a napi örömöket, gondokat. Elégedetten éldegéltünk-beszélgettünk, amíg ismerőseim, rokonaim meg nem kérdezték néhányszor, tud-e magyarul a gyerek? Nem igazán értettem a kérdést, pedig hát anyanyelvemen tették fel. Ennyire nem ismernek a barátaim?! Ez meg hogy lehet? Miért hiszik éppen rólam, hogy nem az anyanyelvemen beszélek a gyerekemmel?

Ezek után körülnéztem, hogy is van ez erre mifelénk. A válaszokból inkább az derült ki számomra, hogy a barátaim a páromat nem ismerik, ezért nem voltak benne biztosak, engedélyezi-e azt a nyelvet otthonunkban, amit ő nem ért. Addig meg voltam győződve róla, hogy csak a szülőn múlik, megtanítja-e gyerekét a saját nyelvére. Pedig gyakran történik úgy, hogy a társ mégsem tolerálja az idegen nyelvet, félve attól, hogy..., én nem is tudom mitől! És a kishitűsége miatt elveszi saját gyerekétől a tudást, a lehetőségeket, egy másik nyelv ízét! A társa pedig megadja magát, a családi béke érdekében. De vajon teljes így a családi béke?

A szakirodalmat tanulmányozva megbizonyosodhatunk arról a tényről, hogy a kétnyelvűségre vonatkozó leggyakoribb előítéletek és tévhitek nem igazolódtak be.

Nem igazolódott be az az állítás, hogy a gyerek nem sajátítja el az egyik nyelvet sem rendesen. Itt is, mint a nevelés többi területén a szülőknek kell kialakítaniuk bizonyos szabályokat, melyekhez azután következetesen ragaszkodniuk kell. Mind a gyereknek, mind a szülőnek megfelelő környezet és motiváció szükséges a két nyelv elsajátításához. Előfordulhat, ha a gyerek azt érzi, hogy a környezete nem támogatja kétnyelvűségében, illetve nincs megfelelő kapcsolatban mindkét nyelvvel, ha ebben a szülők nem segítik, nincs megfelelő példa előtte, szóval akkor előfordulhat, hogy az egyik nyelvet sem sajátítja el a megfelelő szinten.

Nem igaz, hogy a gyerek állandóan keverni fogja a két nyelvet, hogy nem lesz képes különválasztani a kommunikáció során. Az igazság az, hogy a kétnyelvű gyerekeknek van egy ilyen időszakuk. Ez így zajlik nálunk is. Lányom az apjával saját maguk alkotta nyelven értekezik, ami csak az övék, és mesterien ki van találva a magyar és a szlovák hihetetlen keverékéből. A párom a kicsivel együtt sajátítja el a magyar nyelv alapjait, mondanom sem kell, hogy a három év alatt nem az apa volt az eredményesebb a nyelvtanulásban. Kislányunk egy idő után szét tudta választani a két nyelvet, aszerint, kivel beszélt. Volt néhány dolog, ami miatt nem irigyeltem őt helyzetében. Például a nagymamát magyar részről mamának szólítja, viszont szlovák ismerőseink a mama szóval természetesen rám utaltak, ami eleinte némi keveredéshez vezetett, de a gyerekek végül is ügyesen veszik az akadályokat. Aztán az is gyakori, hogy mivel nem szereti a szlovák nyelv kicsinyítő tendenciáját, ezért a magyarban is kerüli a szerinte kicsinyített változatot. Ezért aztán a mesében bizony gyakran Pirosa és a faras találkozik az erdőben! Természetesen a gyerek nagyon hamar észleli a környezetében, hogy nála valami másképpen van, mint a többi gyereknél. Eleinte nem igazán tudta, a pozsonyi parkokban miért nem értik őt, ha éppen magyarul beszél, azt hitte, mindenki ugyanazon a két nyelven ért, mint ő.

A közhiedelemmel ellentétben a gyereknek nem lesz problémája az identitásával, gond nélkül beilleszkedik társadalmi, kulturális közegébe. Hiszen az identitás nem csak a nyelvtudáson múlik, illetve a nyelvtudással függ össze. Barátnőmnek, aki szintén kétnyelvű gyerekként nőtt fel, soha nem volt problémája saját identitásával. Ma az ötödik nyelvnek rugaszkodik neki, kiegyensúlyozott, boldog ember. De mindnyájan ismerünk környezetünkben olyan személyeket is, akik nem voltak gyermekkorukban ilyen „nyomás” alatt, mégsem találják helyüket a társadalomban, nem tudják biztosan eldönteni, melyik kultúrához tartoznak. Tehát mégsem a kétnyelvűségben keresendő a probléma eredete, hanem a környezeti tényezők összessége és az egyén személyisége a mérvadó.

Gyakori tévhit, hogy a bilingvizmus gyenge előmenetelt eredményez az iskolában, valamint hogy dadogni kezd miatta a gyerek. Az e területen kutató szakemberek teljes biztonsággal zárják ki ezeket a nézeteket. Ha mégis rosszabbak az eredmények a vártnál, meg kell vizsgálni, vajon biztosítottak-e a megfelelő feltételek a kisgyermek otthonában és az iskolában? Az eddigi kutatások tulajdonképpen nem mutattak rá pontosan a dadogás kialakulásának okára. Többek között kialakulhat agykárosodás következtében, máskor hosszas lelki szorongás következményeként. Kisgyermekeknél gyakran előfordul az iskolakezdésnél, ami nagy változást jelent életükben, de sokszor kialakul valamilyen megrázó esemény, nagy ijedség után is.

A közvélemény gyakran hangoztatja azt a nézetét, hogy az a kétnyelvű egyén igazi nyelve, amelyen álmodik. Az eddigi megfigyelések mégis azt bizonyítják, hogy az álomban is mindig attól függ a nyelv használata, kivel kommunikál az álmodó, esetleg miről álmodik, vagy éppen melyik nyelvi közegben mozgott az álmot megelőző napokban. Tehát nem létezik „igazi nyelv” és „nem igazi nyelv”. A kétnyelvű emberek nem is igazán értik, miért kell ezt kutatni, erőltetni. Hiszen számukra mindkét nyelv használata teljesen természetes.

A megfigyelések és kutatások eredményeképpen mára már kiderült, hogy a két nyelvet beszélő csemeték hamarabb tudatosítják, a nyelv végül is eszköz arra, hogy másokkal értekezzünk, hogy ugyanazok a dolgok különböző megnevezést kapnak egy-egy nyelvben, és nem utolsó sorban játszani tudnak a nyelvvel, amivel természetesen fejlesztik kreatív gondolkodásukat, a nyelvhasználatuk ötletesebbé válik.

Napjainkban a sajtóból részletesen informálódhatunk munkavállalási lehetőségeinkről az Európai Unióba történő csatlakozásunk után. 2004-től a szlovákiai családoknak is lehetőségük lesz munkát találni és letelepedni az uniós országokban. A szülőknek komoly feladatot jelent majd, gyermekeik hogyan sajátítsák el az új ország nyelvét, miként illeszkedjenek be az új, idegen környezetbe. Nyelvészeink egyértelmű nemmel felelnek arra a megoldásra, hogy a család térjen át az új ország nyelvére. Mivel a szülők sem beszélik anyanyelvi szinten az idegen nyelvet, a családban a kommunikáció elveszti intimitását, elszegényedik a szókincs, és ez a folyamat gyakran oda vezet, hogy a gyerekek fokozatosan elhidegülnek a szüleiktől. Hiszen anyanyelvüket lassan talán el is felejtik, ezzel megszakadhat a lehetséges kapcsolat az otthon maradt családdal, rokonsággal is. A tapasztalatok szerint a gyerekek hamar elsajátítják az új nyelvet az óvodában, iskolában és az új barátoktól játék közben. Világot járt ismerőseim arra intenek, hogy a családon belül külföldön is tartsuk meg hagyományainkat, szokásainkat és nyelvünket. ĺgy könnyebben elfogadjuk és megértjük majd az új ország szokásait, a számunkra logikátlan életmódot, viselkedésformákat. A fejlett technika – internet, telefon stb. –, valamint az aránylag gyors hazautazás lehetőségét kihasználva mindenképpen biztosítsuk az otthoniakkal való állandó kapcsolatot gyermekeink számára.

Távolról jött hírt kaptam én is a napokban. A cikk elején említett prágai kislány szüleivel éppen egy féléves kiküldetésen tartózkodik. A kiutazás után azonnal elkezdte látogatni a helyi angol óvodát, ahol sikeresen veszi az akadályokat, és nemsokára egy háromnyelvű kisember áll majd előttünk, akinek semmi hátránya nem származott abból, hogy a szülei annak idején úgy döntöttek, mindkettejük a saját anyanyelvén beszélget vele.