„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. / Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből, / S a szellemharcok tiszta sugaránál / Olyan magasra tettük, mint lehet, / Mondhatjuk, térvén őseink porához: / Köszönjük, élet! áldomásidat...”
Nos, Vörösmartyval egyetértésben a nemzet sorsát ismét egy kicsivel borúsabban látom.
Gondolatok a könyvtárban
Nos, Vörösmartyval egyetértésben a nemzet sorsát ismét egy kicsivel borúsabban látom. Likvidálják a magyar részleget egy kassai közkönyvtárban. A Tóháti lakótelepen állítólag kihaltak már a magyarok, feleslegesen foglalják a helyet a kötetek, ezért kiárusítást rendeznek. Ami nem kel el tíz koronás darabáron, azt a papírgyűjtésbe viszik. Turkálok a kétezres állományban, mentem a menthetőt, közben egyszerre érzek örömöt és bánatot. Mert Proust háromkötetes remekművét harminc koronáért megkaparintani hatalmas öröm, ám ha belegondolok, hogy rajtam kívül senki más nem indul már az eltűnt idő nyomába a szerző vezetésével, nos, akkor összeszorul a szívem. Egy nagy kupac Nemere, Rejtő, Merle, Verne, Fehér Klára, Agatha Christie is szomorkodik a sarokban, a megkímélt Proust, Vonnegut és Mrozek kötetekhez képest ezek ronggyá vannak olvasva. Következtetni lehet az egykori tóháti magyarok ízlésére, tudni lehet, mit olvastak, amíg ki nem haltak. Kérdem a magyart törő, ám igyekvő könyvtárosnőt, hogy vajon tényleg ilyen brutálisan megfogyatkozott-e nemzetünk, vagy csak a szellemharcok tiszta sugaránál nem sütkérezünk? Hát bizony, főleg az idősebbek olvasgattak, amíg meg nem haltak, mondja a hölgy, és nincs okom hitetlenkedni. Mert jól tudom, hogy a mai fiatalok nem olvasnak, sőt szüleik sem. Hogy húsz év múlva úgy nézünk majd a könyvtárlátogatókra, mint ma a helytörténeti kiállítások látogatóira, vagy a görög-latin irodalom fordítóira. Nekem viszont van harminc értékes, ritka könyvem, kereken háromszáz koronáért. Truman Capote, Dino Buzatti, Günter Grass, Virginia Woolf, Gabriel Garcia Márquez, sőt, Tandori Dezső, Mándy Iván és Határ Győző. Egykor még minden megjelent könyvből vásároltak vagy kaptak a könyvtárak. Néhányat még nem is érintett emberi kéz, nekem kellett szétvágni a lapokat. Gyomorszorító érzés.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.