Gombaszög: aki számít, ott volt

Az eredetileg egyetemista táborként indult fesztivál az év egyik vezető szlovákiai magyar eseményévé vált. Gombaszög egy ideje már nem Gombaszögön zajlik (hanem Krasznahorkaváralján), s egyetemista táborból közéleti-kulturális fesztivál lett. Egyfajta szlovákiai magyar Pohoda. Ami egyáltalán nem baj, sőt. Adott egy helyen a jövő hazai magyar értelmisége (legalábbis az érdeklődőbb, közéleti és kulturális kérdésekre is fogékonyabb része), amely tartalmas programokat kap, kapcsolatokat építhet, továbbgondolhatja a jelen – és a jövő – kérdéseit. Merthogy van kivel, van hogyan. A tábor négy napja alatt (a 0. és a zárónapot nem számoltuk bele) több tucat érdekesebbnél érdekesebb beszélgetés, előadás, vita zajlott, nem ritkán egy időben, így néha gondot okozott a választás. A koncertekre, művészeti jellegű előadásokra ugyanez érvényes. A szervezők figyeltek a sokszínűségre, igyekeztek továbbgondolható témákat kiválasztani, minél több igénynek megfelelni. A táborban idén közel kétszer annyian voltak, mint tavaly. A látogatók száma évről évre nő – a statisztikák szerint minden egyetemi városból érkeznek diákok –, de nem ez a leglényegesebb szempont a rendezvény értékelésekor. Gombaszög befogadó, színes, tarka. És megkerülhetetlen. Olyannyira, hogy aki számít vagy számítani akar, az elmegy legalább egy-két napra Gömör keleti csücskébe. Ebből a szempontból szerencsés is, hogy nem Délnyugat-Szlovákiában zajlik a rendezvény (ahol a honi magyarság kétharmada él), hanem egy, a többség által kevésbé ismert, „eldugott” régióban. Részben ez az oka egyébként, hogy nem tud több ezer fős tömegrendezvénnyé válni, a koncertekkel sem lehet sokezres tömeget behozni, ám ahogy fentebb jeleztük, a lényeg itt a minőségen és nem a mennyiségen van. A színvonalas programok biztosításához, az érdekes vendégek meghívásához szükséges kritikus tömeget már elérte a rendezvény – olyannyira, hogy a programok szervezői és társszervezői szerint szinte senkit sem volt probléma „elhozni”, sőt, sokan kimondottan örültek annak, hogy rájuk is gondoltak és eljöhettek előadni, beszélgetni. A rendezvény lassan, de biztosan a nyár – s talán akkor sem túlzunk, ha azt írjuk, az év – legfontosabb hazai magyar eseményévé nőtte ki magát, amihez nagyban hozzájárul a stáb profizmusa, s az elmúlt években felhalmozott tapasztalatok kamatoztatása. A tábor felfutási ívét a „véletlenül” egy időben megszervezett, tematikájában hasonló jellegű martosi szabadegyetem sem tudta megtörni. Ez különösen jó hír, hiszen jelzi, hogy a siker nem a belepumpált pénzen vagy egy-egy politikai oldal, háttéremberek támogatásán múlik, hanem egy széles szervezői bázis elhivatott munkáján, s azon, hogy a közvélemény részéről van igény a szekértáborok logikáján túlmutató közös rendezvényekre.