Gombák egy különleges galériában

A selmecbányai festőről, a századfordulón született Jozef Kollárról elnevezett galéria névadójával ellentétben nem csupán klasszikus festészeti témákkal foglalkozik. A galéria olyan kortárs művészeti projektekre specializálódik, melyek az ember és a természet kapcsolatát boncolgatják, a természeti környezetünket és a tájkép átalakulását vizsgálják, illetve az ökológiai terhelés és a klímakrízis következményeivel foglalkoznak. Vagy éppen azt találgatják, hogy hogyan leszünk képesek a megváltozott körülmények között túlélni, egy olyan világban, mely semmi jót nem ígér.

A Városháza téren pusztító tűzesetet két és fél hónapos zárvatartás követte – bár az intézmény épületét nem érte a tűz, sok gondot okozott a belterekben ragadt füst és nedvesség. Az újranyitáskor indított két állandó tárlattal most is találkozhatunk – az egyiket névadójának szenteli a galéria, a másik a város művészettörténeti különlegességeit mutatja be, többek között  értékes, a késői gótika idejéből származó szobrokat – csakúgy, mint a közeli Berggericht ásványleleteit, melyeket a tűz során sikerült átmenekíteni. Fokozatosan visszatértek az időszakos kiállítások is. Ősszel négy új kortárs tárlat nyílt, melyek a galéria tematikus irányelvéhez illeszkednek – közülük az egyik Kosziba Klaudia projektjét mutatja be.

A galéria épülete történelmi beltérrel, faboltozatú mennyezettel és egy különleges térrel is rendelkezik: az egyik földszinti helyiség valaha egy bánya bejárataként szolgált, ezt a jellegét – kaviccsokkal kiszórt, sötét, nyirkos falú teremről van szó – máig megőrizte. Nem éppen egy tipikus tér képzőművészeti alkotások bemutatásához? A galéria pályázatai pont arra ösztönzik a kiállítókat, hogy reflektáljanak a kiállítási térre. Azzal, hogy egy egy bányaváros reprezentatív épületében vagyunk, az environmentális fókusz sem véletlenszerű. Gondoljunk csak bele: a bányavárosok kialakulása történelmünknek annak az időszakára tehető, amikor az ember végérvényesen a hatalma alá vonja a természetet.

Mi köze a gombáknak a klímakatasztrófához? Kosziba Klaudia munkásságában nem első alkalommal jelenik meg a fák törzsén élősködő gomba toposza. Ősszel a pozsonyi Galéria 19-ben láthattuk Svätenie húb (Gombaszentelés) című kiállítását, melyen a festészet hagyományos eszközeivel közelítette meg a témát. Ilyen konrét tematikus orientáció meglepőnek tűnhet első pillantásra, hiszen Kosziba Klaudia, a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem docense jellemzően antik mitológiai elemeket és a művészettörténet fontos alkotásait vesz alapul, miközben gyakran foglalkozik az emlékezés és a felejtés témájával. Ennek tükrében a gombák kevésbé tűnnek „fennkölt” tárgynak. Másrészt, exisztenciájukat tekintve igencsak érdekes organizmusokról van szó: a gombák afféle sem ilyen, sem olyan élőlények, melyek, ahogy arra a kurátori szöveg rámutat, lerombolják a világos határokról alkotott elképzeléseinket. Eközben nyilvánvaló, hogy esztétikai szempontból is érdekesek az alkotó számára.

Kosziba Klaudia és Szőke Erika közös projektje a legfelső szinten tekinthető meg. A kiállítóterem bejárata előtt egy képanyag várja a látogatót: videófelvétel az erdőről, mohával benőtt sziklákról – Szőke Erika videóinstallációja arra ösztönöz minket, hogy belépés előtt szenteljünk figyelmet a természet apró rezdüléseinek. Miközben a szél átrendezi a fűszálakat, finoman megemeli a moharéteget, a szemlélő kiléphet a zajos mindennapokból, érzékszerveit a természetre irányítja, amely teljesen más ritmusban él és lélegzik, mint a rohanó világunk. Mélyítsük el érzékelésünket – a kiállítóterembe lépve nagyobb szükségünk lesz rá, mint egy hagyományos galérialátogatáskor.

A Rytmus záchrany (A menekülés ritmusa) című projekt nem szokványos módon veszi igénybe érzékeinket. A kiállítóteremben teljes sötétség van, az alkotásokat ki-ki magának világítja meg egy, a bejáratnál kapott speciális UV-lámpával. A kiállított tárgyakat az alkotók fotolumineszcens festékkel vontak be, tehát az alkotás azon része válik kivehetővé.

Kosziba Klaudiát elsősorban festőművészként ismerhettük, ennél az alkotásnál azonban átlépi a hagyományos festészet határait, hogy a szobrászat, a térbeli installáció irányába nyisson. A kiállítás központi eleme a Zvestovateľ – Hírnök című monumentális fatörzsutánzat, mely körbe-körbe forog a tengelye körül, a fa kérgén pedig élősködő gombák találhatóak. A gombafaj konkrét utalás: Anne Tsing amerikai antropológus The Mushroom at the End of the World (Gomba a világ végén) című kötetében ír a matsukake gombáról, mely olyan erdőkben él, ahol az emberi tevékenység miatt megbomlott az ökoszisztéma. Ez a gomba volt az első élőlény, mely a hirosimai atombomba ledobása után megjelent az atomsugárzással sújtott térségben. Ahogy a kurátor Mária Janušová írja, „a klímakrízis idején, melyet jelenleg megélünk, amikor annak vagyunk tanúi, hogy teljes ökoszisztémák semmisülnek meg, a gomba példaként szolgálhat, hogy miként lehetséges megbirkózni az environmentális katasztrófa következményeivel.”

A projekt vendége, Szőke Erika szintén a gomba toposzán keresztül kapcsolódik a projekthez. Szőke Erika különleges fotótechnikákkal kísérletezett az elmúlt években: a fotópigmenteket különféle kísérleti alapanyagokból – például földből – nyeri ki. Ezúttal gombákból készített spóranyomattal dolgozik: a kiállítási teremben három spóranyomatot világíthatunk meg: a Kozmikus háló címűt és A Kötődések című sorozatból kettőt.

A kiállítás szeptember 29-ig látogatható a selmecbányai Jozef Kollár Galériában.