Gloria búcsúturnéja

A kubai származású énekesnő, Gloria Estefan hivatalos honlapján üzenetet fogalmazott meg rajongói számára, amelyben elárulta, hogy a napokban indult turnéja lesz az utolsó. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy visszavonulna.

Gloria az üzenetében többször is felhívja a figyelmet, hogy a munkától nem vonul vissza, sőt egy könyv írása mellett filmet szeretne készíteni Connie Francis énekesnő életéről.

Tavaly megjelent, Unwrapped című albumának dalaival indult világ körüli turnéra. A nagylemez érdekessége, hogy a dalokat szinte kivétel nélkül ő írta, így eddigi lemezei közül ez áll egyértelműen a legközelebb a szívéhez. „A zene volt az életemben az egyik legfontosabb dolog, és mindig is az lesz. Bár a dalírást és albumkészítést továbbra is folytatom, a mostani turném az utolsó. Talán nem voltam olyan sokat úton, mint ahogy a közönségem megérdemelte volna, de meg kell értenetek, hogy milyen fontos volt számomra, hogy megőrizzem a családi élet és a zenészlét közti egyensúlyt” – áll a nyilatkozatában. Az énekesnő háttéremberként is kiveszi a részét a zeneiparból. Ő írta például Shakira első nemzetközi slágerét, a Whenever Wherever címűt. (z, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?