Frida Kahlo és Lucian Freud Budapesten

Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, majd Korniss Dezső kiállításaival várja a látogatókat idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), a Szépművészeti Múzeum pedig októberben nyílik meg az átfogó rekonstrukció után.Budapest.

Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, majd Korniss Dezső kiállításaival várja a látogatókat idén a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), a Szépművészeti Múzeum pedig októberben nyílik meg az átfogó rekonstrukció után.

Budapest. A Szépművészeti Múzeum megújult épülete már az új koncepció jegyében, a régi mesterek múzeumaként nyílik újra két szakaszban; az összes új állandó kiállítás 2019 közepétől lesz látható – jelentette be Baán László főigazgató. Kiemelte: először nyílik meg a közönség előtt az 1944 óta nem látogatható, most helyreállított Román csarnok, de teljesen megújult az épület közműrendszere és kiszolgáló egységei is.

Baán László azt is elárulta, a Szépművészeti Múzeum első időszaki kiállítása Leonardo előtt tiszteleg, a reneszánsz mester lovas szobra mellett tíz eredeti rajzát is felvonultatva. A múzeum spanyol, olasz és holland barokk kiállításai után 2019 végén Rubens, Van Dyck és a flamand barokk mestereinek munkáiból nyílik nagyszabású tárlat, amelyre csak Rubenstől legalább húsz fő mű érkezik, majd 2020-ban a múzeum korábbi nagy sikerű Cézanne-kiállításának folytatását tervezik.

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a galéria idei programjáról szólva elmondta: Frida Kahlo születésének 111. évfordulóján, júliusban nyílik meg a mexikói festő első budapesti kiállítása, elsősorban a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményére építve. Októbertől Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola címmel a modern brit festészet egyik legnagyobb hatású, tulajdonképpen a 20. századon átívelő korszakát mutatja be a londoni Tate-ből érkező tárlat. A közel 90 képet felsorakoztató válogatás arra keres választ, hogy a festők hogyan dolgozták fel az őket érő személyes, érzéki és gyakran nagyon intenzív élményeiket, miközben hűek maradtak az emberi alak és környezetük bensőséges és erőteljes ábrázolásához. Folytatódik az MNG magyar mesterek előtt tisztelgő sorozata is: a művész születésének 110. évfordulójára Korniss Dezső festészetét áttekintő kiállítás nyílik decemberben. (MTI, k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?