Főszerepben az anyanyelv

Kassa. Az elhatározás már tavaly megérett. A szervezők tudatosították, hogy illúzió lenne az egykori több száz résztvevős tömegrendezvényben gondolkodni, ehelyett komoly szakmai fórummá kell érlelni a kassai Kazinczy Napokat.

Kassa. Az elhatározás már tavaly megérett. A szervezők tudatosították, hogy illúzió lenne az egykori több száz résztvevős tömegrendezvényben gondolkodni, ehelyett komoly szakmai fórummá kell érlelni a kassai Kazinczy Napokat. A rendezvény visszakerült április közepére, és ismét összekapcsolódott a Szép Magyar Beszéd nyelvművelő verseny országos döntőjével. Részben azért, hogy a meghirdetett neves előadók a zsűribe is beülhessenek, részben pedig azért, hogy a versenyző diákokat kísérő pedagógusok részt vehessenek a szemináriumokon. Ily módon remélhetőleg a tavalyi negyven fős „tömegnél” jóval többen hallgathatják meg a nem mindennapinak ígérkező előadás-sorozatot. A 33. Kazinczy Napokat április 18-ától 20-áig rendezi a Csemadok, a Thália Színház és a Kassai Magyar Ház, társrendezőként a Gramma Nyelvi Iroda is kivette részét az előkészületekből. A nagy versengés holnap zajlik majd a kassai Márai Sándor Gimnáziumban, a rendezvény ezen részét az oktatási minisztérium illetékes osztálya hozta tető alá A pénteki nap pedig részben az értékelésé és a díjkiosztásé, részben a módszertani előadásoké. A rendezvény jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Thália Színház soros bemutatója is ehhez igazodik, csütörtök este előadók, versenyzők és zsűritagok egyaránt megtekinthetik Alfonso Passa Papa és mama bonyodalmai című darabját, amely egyébként először kerül bemutatásra magyar nyelven.

Másnap délelőtt Miklósi Péter, a Csemadok Országos Tanácsának alelnöke nyitja meg hivatalosan a Kazinczy Napokat, majd az elmaradhatatlan budapesti vendég, Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferencia elnöke tart előadást Magyar nyelv és irodalom az Európai Unióban címmel. Vörös Ferenc, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola tanára délelőtt családneveink kialakulásáról, délután pedig helyesírásunk értelemtükröző jellegéről beszél. Rajta kívül öt jeles szakember tart aznap előadást. Kiss Gábor az MTA Nyelvtudományi Intézetéből a magyar nyelv régi és új szavaival foglalkozik, Vörös Ottó szombathelyi főiskolai tanár a leíró nyelvészet oktatásának módszereiről beszél, Simon Szabolcs, a Komenský Egyetem magyar tanszékének tanára és a Gramma Nyelvi Iroda egyik alapítója pedig egy fontos kérdést, a szövegtan és a stilisztika iskolai oktatásának lehetőségeit elemzi. Kárpátaljáról is érkezik vendégelőadó Kassára: Beregszászi Anikó a kárpátaljai magyar nyelvi tervezés feladatairól beszél majd. A dunaszerdahelyi Gramma képviseletében Lanstyák István nyelvész és Menyhárt József is jelen lesz Kassán, ők a szlovákiai magyar nyelvi valóságot vetik öszsze az oktatással. A péntek este a megzenésített verseké, Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell hangszervirtuóz jóvoltából. Szombaton délelőtt a szakintézmények mutatkoznak be. Szarka László, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa a tudományos akadémia határon túli kutatóállomásainak munkájáról beszél, Csernicskó István pedig a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán végzett kutatási programokat ismerteti. Ezután a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet, valamint a már említett Gramma Nyelvi Iroda mutatkozik be, ez utóbbi képviseletében Szabómihály Gizella nyelvész beszél a szaknyelvek nyelvtervezéséről. A Kazinczy Napok befejezéseként a résztvevők immár hagyományosan megkoszorúzzák Kazinczy Ferenc, Batsányi János és Baróti Szabó Dávid domborművét. A tevékenységükkel Kassához kötődő három jeles irodalmár munkásságát Gál Sándor író ismerteti. A szervezők láthatóan könnyíteni kívánnak a kispénzű pedagógusok helyzetén, mivel nemcsak az útiköltséget fedezik, hanem a meghívottak részére étkezést is biztosítanak, a versenyen részt vevő diákok és tanáraik számára pedig a meghosszabbított kassai tartózkodás költségeit is fedezik. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?