Forog Wajda filmje Walesáról

Gdansk |

<p>A lázadás jelenetei Gdanskban: tankok nyomulnak a tüntetők felé, akik a maguk részéről Molotov-koktélokkal dobálják a milícia tagjait…</p>

A 85 éves Andrzej Wajda Lech Walesáról, a Szolidaritás szakszervezet történelmi vezetőjéről forgatja legújabb filmjét, arról az emberről, aki megváltoztatta Lengyelország és a vele a világ sorsát.

A fiatal Walesa, akit a 45 éves Robert Wieckiewicz filmszínész alakít, beavatkozik a sokaság és a rendőrség közötti összecsapásba. Ahogy kilép a Lenin hajógyárból, ahol villanyszerelőként dolgozik, az eljövendő Nobel-békedíjas megpillantja az 1970 decemberi munkásfelkelés halottait, először lát életében civil áldozatokat az utcán.

„Helyes tanulságokat vont le abból, ami akkor történt, ezt tanúsítja a Szolidaritás létrejötte 1980-ban. A békés módszerek hatásosabbak voltak. Jóval több eredménnyel jártak, mint a munkáslázadás, amely drámai módon ért véget” – mondta az AFP-nek Wajda a forgatás színhelyén. A rendező semmit sem bíz a véletlenre. A milicista egyenruhák eredetiek, akárcsak a szovjet gyártmányú tankok és terepjárók, vagy a rendőrség Warszawa gépkocsija, a kommunista autógyártás büszkesége.

Az is magától értetődik, hogy Walesa híres bajusza olyannyira walesai, amennyire csak lehetség. Waldemar Pokromski maszkos a legkisebb részletre is odafigyel: „Öt bajuszt készítettünk Lech Walesának, életének minden időszakára egyet, mert a film húsz éven ível át” – magyarázza az AFP-nek.

Janusz Glowacki lengyel író forgatókönyve a karizmatikus vezetőt bemutatja a Szolidaritás nagy 1980-as sztrájkjainak szervezőjeként, a Wojciech Jaruzelski tábornok által elrendelt szükségállapot idején fogvatartott rabként, majd egészen a Szolidaritás győzelméig, a kommunizmus bukásáig viszi végig történetét.

A film 1989 decemberében ér véget, Walesának az amerikai kongresszus előtt elmondott beszédével. Wajda nem foglalkozik hőse pályafutásának legvitatottabb időszakával, amikor Wales államfő volt.

A színészek által megelevenített történelmi eseményeket a rendező korabeli dokumentumfilmekkel kívánja vegyíteni. „Az utóbbiak ennek a történelmi filmnek mintegy tíz százalékát fogják adni” – magyarázza Michal Kwiecinski, a producer.

Bár a „Walesa” az első film lesz, amely kifejezetten Walesa életéről szól, Wajdának nem ez az első mozija a Szolidaritásról. A Vasember – az 1977-es Márványember folytatása – 1981-ben elnyerte a Cannes-ban az Aranypálmát, a híres fesztivál legfőbb díját. Abban a filmben az igazi Walesa is feltűnt saját szerepében, az új produkcióban színész adja arcát a politikusnak.

Ami a főhőst illeti, bizakodva várja az októberi premiert. „Az igazságra várok, majd meglátom, mennyire értett meg Wajda, ez a nagy rendező” – mondta Walesa az AFP-nek. „Szükségem van az igazságra ahhoz, hogy tudjam, megérte-e harcolnom”.

A 4 millió eurós büdzsével forgatott, októberben bemutatandó filmet a lengyel filmintézet és a TP, a francia Orange telefontársaság lengyel leányvállalata, továbbá a francia Canal+ tévécsatorna finanszírozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?