For You, a szlovmagy csapat

dd

Nem értem a zenészek csodálkozását, hiszen a Dire Straits már 1985-ben megénekelte a Money for Nothingban az általános vélekedést, mely szerint „ez nem munka”. De mit érez egy olyan előadó, akinek több mint 20 koncertje lett volna az adventi időszakban?

„Ha ezek az emberek egy-két napra teljesen kiiktatnák az életükből a zenét, megértenék, mekkora szükség van zenészekre, illetve hangmesterekre, technikusokra, akik a koncertek láthatatlan létrehozói. Nélkülük tévéműsorok sem lennének. Az előadókról pedig csak annyit, hogy legtöbben hosszú éveken át tanultak zenét és fél életüket gyakorlással töltik. Amit a közönség mindebből lát, az csak a munkafolyamat vége. Szerencsére egyre többen tudatosítják, mit jelent kiállni a színpadra és másfél órán át énekelni. Hogy mögöttem van tíz év konzervatórium, rengeteg próba, utazás, szervezés” – mondja a tardoskeddi származású Lantos Borbély Katalin, akit a Kicsi Hangban ismerhettük meg 2001-ben, még gimnazistaként. Akkor már komoly előadói múltja volt, hiszen 12 éves korától kántorkodott egy templomban. Jelenleg a For You nevű öttagú acapella énekegyüttes tagja, ahol ő az egyedüli magyar, de neki köszönhetően a csapat Magyarországon is egyre népszerűbb, sőt repertoárjukban több magyar dal szerepel.

„Nagyon vártuk a decembert, de a tervezett húszból végül öt fellépés maradt, részben online módon. A kassai Fő téri koncert helyett például holnap leforgatunk egy anyagot a helyszínen, amelyet az interneten lehet majd megnézni. Karácsonyi dalokból széles a repertoárunk, mivel két karácsonyi lemezünk is megjelent, az első még 2016-ban, az aktuális korongon pedig már négy nyelven hangzanak el a dalok: szlovákul, csehül, angolul és magyarul. Igyekszünk nemzetköziek lenni, ami most kapóra jött, mivel Magyarország egy kicsit nyitottabb, így azt a kevés élő koncertet ott tudtuk megtartani” – mondja Katalin, aki egyébként a magyar Komáromban él családjával. Emiatt a próbák megszervezése is nehezebben ment egy időben, de erre is találtak megoldást. (Hogy milyen munkakört igazoló hivatalos papírral járt át a határon, azt inkább ne firtassuk) A magyarországi fellépéseket általában a férje menedzseli, ami nagy segítség, mert neki is köszönhetően érkezéskor minden feltétel adott, például biztosítanak parkolási lehetőséget, öltözőt és vizet az énekesek számára – ami csak látszatra természetes.

ddddd

A csapatból ketten tősgyökeres pozsonyiak, Nika, a másik énekesnő egy Poprád melletti településről, Hanusfalváról érkezett a fővárosba, Milan pedig Zsolnáról. A karantén-időszakot a fiúk arra használták ki, hogy berendeztek egy stúdiót, úgyhogy ma már a saját kis bázisukon próbálhatnak és rögzíthetik dalaikat. De nemcsak dalok születnek ott, hanem rádiós és tévés szignálok, szaknyelven „dzsingelek”. Kevesen tudják, hogy a TA3 hírtelevízióban és a Mária rádióban is rendszeresen hallhatják a For You együttest ily módon, sőt egy kárpátaljai rádió számára is készítettek rövid csatornaazonosítókat.

A pandémia kezdetén a zenészeket állították le elsőként, és ők azok, akik utolsókként kapnak zöldet, ha egyszer véget ér ez a rémálom. Ki-ki lelki alkata, habitusa szerint igyekszik megbirkózni a körülményekkel. A For You csapatában Lantos Borbély Katalin bizonyult a legoptimistább, legrugalmasabb tagnak, sokszor ő nyugtatta a többieket, és biztatta őket arra, hogy próbálják meg a lehető legtöbbet kihozni az adott helyzetből. „Elkezdtünk karanténvideókat csinálni, egyebek mellett a Most múlik pontosan című Quimby-sláger acapellafeldolgozását is megosztottuk. Így fedezett fel minket a Petőfi rádió, személy szerint a republicos Boros Csaba, aki akkor műsort vezetett a csatornánál. Vele később szoros, baráti kapcsolatot építettünk ki”. Olyannyira, hogy A 67-es út című Republic-sláger feldolgozását idén közösen énekelték el Nagykéren, ezer ember előtt.

Katica persze tudatosítja, hogy ő kivételezett helyzetben van, hiszen férje „civil”, azaz nem a zenéből él. Van viszont olyan For You-tag is, akinek családapaként négy gyereket kell eltartania. És mivel CD-eladásból ma már a világsztárok sem tudnak megélni, a koncertezés az egyetlen bevételi forrás. Ezekből tavaly Magyarországon több volt, mint nálunk, a Balatonon például szlovák nyaralók is odamentek hozzájuk, hogy megköszönjék a Nenahraditeľná című slágert, amelyet minden második hazai lakos ismer, hiszenSima Martausovával közösen rögzítették.

Idén pedig 65-70 koncert van mögöttük, bár ennél több nem is nagyon lesz már. Tele vannak tervekkel, hiszen az élet nem állhat meg, ők pedig fiatalok, lelkesek, és imádják, amit csinálnak. Szurkoljunknekik. És persze magunknak,zenerajongóknak is, hogy minél előbb találkozhassunk velük egy koncertteremben, maszk nélkül, szabadon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?