Fonogram-díjas lett a Rendhagyó Prímástalálkozó című lemez

Budapest/Komárom. |

<p>Fonogram-díjas lett a Rendhagyó Prímástalálkozó az autentikus zenei album kategóriában; a Fonogram Magyar Zenei Díj Gálaestjét a napokban tartották Budapesten. A CD a Folkeurópa kiadó gondozásában jelent meg.</p>

Idén 19. alkalommal osztotta ki a Magyar Hangfelvételkiadók Szövetsége és az Előadóművészi Jogvédő Iroda e rangos zenei elismerést, immár 22 különböző kategóriában; az autentikus zenei kategória csupán második alkalommal szerepel közöttük. A Komáromban élő Lakatos Róbert, az albumot jegyző zenei formáció életre hívója és vezetője lapunknak elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek, ami újabb lökést ad a munkájukhoz. „Amikor négy évvel ezelőtt egy közös zenélésre hívtam kiváló prímásbarátaimat Komáromba, nem gondoltam, hogy idáig fejlődik ez a dolog – mondta. – A koncert után azonban valamennyien úgy éreztük, ebben sokkal több van egyszeri fellépésnél. Azóta már számtalan helyen bemutattuk a produkciót, amelynek anyagából született a Rendhagyó Prímástalálkozó lemez is.” A siker szinte borítékolható volt, hiszen a formációt a világ- és népzenét játszó muzsikusok elitje alkotja: Lakatos Róbert brácsaművész mellett tagja a világhírű dzsessz-szaxofonos, Dresch Mihály, a gitárvirtuóz Both Miklós, a cross over muzsikus Balogh Kálmán cimbalmos, Mester László brácsás, Doór Róbert nagybőgős, valamint két élvonalbeli népi hegedűs: Pál István „Szalonna” és Vizeli Balázs. A csapatot két csodálatos hangú énekes, Herczku Ágnes és Korpás Éva teszi teljessé. Talán nem véletlen, hogy a felsorolt zenészek közül többen más kategóriákban is szerepeltek a díjra jelöltek között. Lakatos Róbert elárulta azt is, hogy már tervezik a Rendhagyó Prímástalálkozó folytatását.

Az immár Fonogram-díjas hanghordozót tavaly a neves világzenei szaklap, a brit Songlines beválogatta a Top of the World listájára. A produkcióról, a formációt alkotó zenészekről, várható fellépésiekről a www.accordworldmusic.hu honlapon olvashatnak részletesen az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?