SOROZATDARÁLÓ: Karácsonyi távszerelem New Yorkból

New York már régóta a karácsonyrajongók (igen, létezik az embereknek egy ilyen fura alkategóriája) Mekkája. Amikor épp nincs világszerte koronavírus-járvány, rengeteg ember próbál decemberben elutazni oda, hogy egy keveset magáévá tegyen a város ünnepi hangulatából, a Dash és Lily című új Netflix-sorozat pedig szégyentelenül kihasználja ezt. Eric Treml kamerája valósággal beleszerelmesedik az üzletek díszkivilágításába, a színes karácsonyi pulcsikba és az esti New York káprázatos fényeibe, és már ezzel megad egy alaphangot a magyarul Dash és Lily 12 napja címmel megjelent regény sorozatadaptációjának, ami abból az alaptézisből indul ki, hogy beleszerethetünk valakibe pusztán a kommunikáción, a gondolataink megosztásán keresztül is, anélkül, hogy ténylegesen találkoznánk, vagy akár csak egy fotót is látnánk a másikról. A kapcsolat érdekes módon nem az online térben köttetik, mint általában, hanem egy könyvesboltban hagyott jegyzetfüzeten keresztül, amire a könyvmoly Dash véletlenül talál rá a Strand nevű legendás könyváruház (a sorozattól azt várják, hogy talán megmentheti a csőd szélén álló boltot) polcai között, és amiben egy rejtélyes lány ismerkedési játékra invitálja. A fiúnak tetszik a misztikum, így elkezdődik köztük egy folytonos üzengetés, valamint egymás különféle szórakoztató feladatok elé állítása (menj el egy karácsonyi punkkoncertre, olvass fel nyilvánosan egy dalszöveget stb.), és a két magányos New York-i lélek hamar azon kapja magát, hogy elkezdenek látatlanban is érzelmeket táplálni egymás iránt.

Nem szeretnék senkit megtéveszteni: a Dash és Lily egy giccses sorozat erősen túltolt érzelmekkel, álproblémákkal, álkonfliktusokkal, az pedig olykor egészen röhejes, hogy fél New Yorkot bevonják az üzengetős játékukba, aminél körülményesebb és nehézkesebb kommunikációt elképzelni sem lehetne. Azonban 2020 novemberében már ott tartunk, hogy jó dolog egy olyan történetet nézni, amelyben a szereplők legfőbb problémáját az jelenti, hogy karácsony idején épp nem szerelmesek, és egy olyan álomszépnek mutatott csodavárosban élnek, ahol az emberek még maszk nélkül ölelkezhetnek az utcán, vagy beülhetnek beszélgetni egy cuki kis kávézóba, sőt még egy koncert vagy egy házibuli is szóba jöhet. A széria nem árul zsákbamacskát: az epizódok átlagosan 25 percesek, és az első egy-két rész után már mindenki tudni fogja, érdemes-e folytatnia, vagy túlságosan gejl az ő ízlésének. Segít, hogy a két főszerepet játszó Midori Francis és Austin Abrams bájos, szimpatikus emberke, az őket körülvevő világ pedig olyan, amit Dúró Dóra legszívesebben beletenne egy óriási, New York méretű darálóba. A Dash és Lily egyáltalán nem való mindenkinek, de ha valaki karácsonyhoz közeledve habkönnyű, vadromantikus, eszképista néznivalóra vágyik, aligha fog csalódni benne.