Nem ez a Star Wars-film lesz a rajongók kedvence

Elöljáróban csak annyit, hogy bár a film nem szűkölködik lélegzetelállító, drámai jelentekben, ötletes, bizarr lényekben és helyszínekben, valamint izgalmas új karakterekben, mégis az az érzés motoszkált bennem a kijárat felé tolongva, hogy ennek a minihalálcsillagnak bizony nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Pedig az én gyermeki lelkemet is ugyanúgy megbizsergeti még mindig – immár több évtizede – az előrántott fénykard hangja, mint sok kortársamét. Talán éppen ezért gondolom úgy, hogy nem ez a rész lesz a rajongók kedvence. Mondom is, miért. 

Zavaros sztori, közhely és giccs 

A VIII. részben egyik olyan kérdésre sem kapunk kielégítő választ, ami Az ébredő Erő (kritikánk itt) után a leginkább kínozta a rajongókat. Van egy csomó, homályos utalás, például Rey (Daisy Ridley) származását illetően, de semmiben sem lehetünk biztosak, mindennek akár az ellenkezője is igaz lehet. Ez részben talán szándékos fricska a fanatikus rajongóknak, akik két éve azon pörögnek, hogy kicsoda valójában Rey, illetve Snoke. Ugyanakkor számomra kifejezetten zavaró, hogy továbbra is homályban maradtak olyan fontos előzmények, mint a Birodalom örökébe lépő Első Rend kialakulása vagy az Új Köztársaság válsága. 

Nyilván nem lenne kifizetődő, ha a készítők idő előtt lelőnének minden poént; valamit hagyni kell a IX. epizódra is. Csakhogy míg az aktuális résszel oly gyakran párhuzamba állított A Birodalom visszavág egy olyan csavarral ért véget, amely miatt tűkön ülve vártuk a trilógia befejező részét, most inkább úgy érezzük, nemcsak az Erőben, hanem a készítők fejében is némi zavar támadt a dramaturgiát illetően. 

Az utolsó Jedik sötétebb hangulatú az előző epizódnál, és több tekintetben is a tavalyi spin-offal, a Zsivány Egyessel (kritikánk itt) mutat inkább rokonságot, például a közhelyes, démonizált Birodalom/Első Rend – idealizált lázadók/ellenállók ellentétpár árnyalása okán. Ugyanakkor a humordömping sem marad el, melynek egyik legfőbb forrása talán kissé meglepő módon a flegma, szarkasztikus, ősz Jedi-mesterré érett Luke Skywalker (Mark Hamill valószínűleg élete alakítását nyújtja).

Az ébredő Erőhöz képest az új rész rendező-forgatókönyvírója, Rian Johnson erősen visszavett a rajongók elvárásait kiszolgálni igyekvő nosztalgiázásból, még ha vannak is konkrét utalások az „őstrilógiára”, egy-egy legendás jelenet vagy szállóige felidézése erejéig.

Sajnos bekerült Az utolsó Jedikbe egy kifejezetten giccses jelent és egy rettenetes, a legkevésbé sem oda illő filmes közhely is. „Butus, a szeretet a legfontosabb, ez ad értelmet az egész lázadásnak” – vonja le a „magasröptű” tanulságot a fináléban az egyik új szereplő, miközben éppen hősi halált készül halni. Pár jelenettel később meg Luke hajol el Mátrix-szerűen Kylo Ren (Adam Driver) fénykardja elől. Uraim, több komolyságot, ha kérhetem! 

Leamortizált sötét oldal, leamortizált jedik

Ebben a részben sem a gonosz,sem a jó oldalon harcoló szereplők nem felelnek meg a szokásos elvárásoknak, Rey, Luke és Kylo Ren/Ben Solo is vívódó, önmagával meghasonlott figura. A karakterek árnyalása mindenképpen pozitívum, az már kevésbé, hogy a Kylo Ren melletti másik két főgonosz, Snoke legfőbb vezér (Andy Serkis) és Hux tábornok (Domhnall Gleeson) hovatovább önmaga paródiájává válik, ezzel párhuzamosan pedig a sötét oldal is sokat veszít eddigi, céltalan kegyetlenkedésre építő, a totalitárius diktatúrákat idéző félelmetes hatásából. A másik oldalon a szent tehén, a makulátlan hős jedik mítosza is kap egy gyomrost, amit nem biztos, hogy minden rajongó díjazni fog. 

Amiért mégis látni kell 

A VIII. rész minden hibája ellenére az előző epizódokhoz hasonlóan természetesen kötelező darab, már csak Carrie Fisher (Leia hercegnő) utolsó alakítása miatt is; közös jelenetük Luke-kal nem csak a rajongók számára lesz megindító. Ha az új karakterek közül kellene kiemelni valakit, akkor az mindenképpen a szakadt, dadogós, de kellően macsó, flegma és galád kódtörő, DJ (Benicio Del Toro) lenne, aki személyében egyesíti Han Solo és Lando Calrissian legmocskosabb és egyben legszórakoztatóbb vonásait. Ezúton is üzenjük a készítőknek: őt mindenképpen tegyék be a következő részbe, és ha lehet, kapjon több játékidőt.

A lélegzetelállító látvány, a grandiózus űrcsata, a különleges helyszínen vívott szárazföldi összecsapás, a fénykardozás és a különös, szemet gyönyörködtető, cuki vagy éppen gusztustalan lények felvonultatása már szinte alapkövetelmény egy Star Wars-film esetében. Újdonság a háború drámai ábrázolása, a pusztulás képei ezúttal szokatlanul megrendítőek. A cselekmény nem várt fordulatokban gazdag, szóval a figyelmünk a két és fél órás játékidő ellenére egy pillanatra sem fog lankadni.

Megosztó alkotás Rian Johnson filmje, a vérre menő viták a filmes és rajongói berkekben előre borítékolhatók. Ez részben a mítoszromboló attitűdnek, részben a merészebb és újító jellegű hozzáállásnak köszönhető. Az ébredő Erővel ellentétben erre a filmre már senki sem sütheti rá a remake bélyegét, de nem kizárt, hogy a rajongók éppen ezért fogják kevésbé szeretni.