Film a szexológia alapítójáról

A torontói filmfesztiválon mutatták be, az amerikai mozikban novemberben kezdik vetíteni a Kinsey című filmet, amely a kritikusok szerint ugyanolyan vitákat fog kiváltani, mint az Egy csodálatos elme.

Alfred C. Kinsey az indianai egyetem professzora volt, 1947-ben alapította meg szexualitáskutató intézetét. 1948 és 1953 között publikálta a ma is nagyon olvasott Kinsey-jelentéseket, amelyekben lefektette a modern szexológia alapjait.

Tizenhétezer amerikai férfival folytatott beszélgetései alapján írta meg a Férfiak szexuális viselkedése című könyvét. E könyv alapján vált ismertté, hogy a megkérdezettek 67 százalékának volt szexuális kapcsolata házasság előtt, 58 százaléknak házassága idején is volt más nőkkel viszonya. Kilencvenkét százalék bevallotta, hogy maszturbál, és 40 százaléknak voltak homoszexuális tapasztalatai.

„Semmi sem egészen fehér, vagy fekete. A világ nem így oszlik meg. A szexuális normalitás fogalma nem létezik” – volt a könyv mottója. A nők szokásait feldolgozó Kinsey-könyv hasonlóan szenzációs adatokat tartalmazott – idézi fel a milánói Corriere della Sera című napilap.

Bill Condon rendező szerint a két könyvnek olyan volt a hatása, mint egy atombombának, de most, amikor amerikaiak ezrei járnak nyíltan vagy titokban házasságukat megmenteni próbáló tanfolyamokra, Kinsey erkölcsi előítéletektől mentes kutatási módszerei felmérhetetlen értékűek.

Kinsey életének megfilmesítéséről már eddig is nagy viták folytak, amelyeket tovább gerjesztett egy nemrég megjelent könyv, T. Coraghessan Boyle Belső kör című műve, amelyben a szerző feleleveníti Kinsey életét, könyveinek fogadtatását, az ellene akkoriban felhozott vádakat.

A film főszereplője Liam Neeson, a Schindler listája egykori főhőse, aki a felkészülés során a rendezővel együtt találkozott Kinsey tanítványaival, asszisztenseivel.

„Kinsey szabad, lázadó szellem volt, ugyanakkor nagyon felkészült szakember. Szexuális emberiessége alapvető volt tegnap és ma is, amikor az erőn alapuló kapcsolattartás, a kisebbségek jogaiért folyó harc korát éljük” – nyilatkozta Neeson. A filmet Amerikában 17 éven aluli fiatalok csak felnőtt kíséretében nézhetik meg. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?