Fiatalkori versek Rejtő Jenőtől

Budapest |

<p>Eddig kiadatlan Rejtő Jenő-szövegek mellett a szerző fiatalkori verseiből is válogat A megtalált tragédia című emlékkötet.&nbsp;</p>

Rejtő 1923-tól, 18 éves korától kezdve verseket is írt. „Ezek nagyon rossz versek, de erre azt szoktam mondani, hogy ki az, aki kamaszkorában nem költőnek készül. Rejtő is annak készült. Annyi jó ízlés volt benne, hogy meg se próbálta őket publikálni” – fogalmazott Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kutatója, a kötet szerzője. A versek alatt aláírásként egyébként csak annyi szerepel, hogy Jenő; a kutató szerint a Reich Jenőként született szerző ekkor már nem akarta használni eredeti nevét, de még nem talált rá a Rejtő vezetéknévre sem. Az utóbbi néven egyébként leginkább operettszerzőként volt ismert a korabeli közönség előtt, hiszen legsikeresebb könyveit, így a légióstörténeteket is P. Howard álnév alatt írta. Thuróczy elmondta, hogy reményei szerint felbukkannak még kiadatlan Rejtő-szövegek. A PIM-ben őrzött Rejtő-anyag csak töredéke a teljes hagyatéknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?