Fénymásolatok?

Az indián törzsfőnök azóta egyre meghatározóbb a számára, a kötetek paratextusainak tanúsága szerint hol ihletadóként, hol szerzőtársként gyakorol hatást a Jász-életmű alakulására. A tatabányai Új Forrás főszerkesztőjeként is ismert költő az évek során arra törekedett, hogy elmossa a közte és az alteregója közti határokat. Például úgy, hogy a saját neve mellett a lap impresszumában szerepelteti Csendes Tollét is, idén publikált verseskötetének egyik fülszövegében pedig többek között törzsfőnökként, illetve olyan fénymunkásként aposztrofálódik, aki ipari rezervátumokban végzi nehezen meghatározható tevékenységét. Arra is vannak jelek, hogy az alteregóból mára annak az alkotói szerepmodellnek a képviselője lett, amit Jász követni igyekszik. Nyilatkozataiból tudható, hogy Csendes Tollhoz hasonlóan elvonultan él, illetve többször is reflektál arra, hogy a természetközeliség mennyire kedvez a meditatív, alkotásközpontú életforma fenntarthatóságának.

Így közelítve hozzájuk a Belső angyal versei a természeti jelenségek érzékletes leírásai, valamint a bölcselkedések miatt is egy olyan figura naplószerű lejegyzéseinek, lírai okfejtéseinek tűnnek, akinek körülményei egyívásúak az imént vázoltakkal. De az új könyv nemcsak ezért illeszkedik zökkenőmentesen az életműhöz. Az angyal és a fény motívuma a korábbiakban is fontos volt a költő számára, ahogyan a képző-, film- és zeneművészeti utaláshálózat is, ami a Belső angyal költeményeiből szintén kitapintható. Az ember, a természet, valamint a transzcendens viszonyrendszerének tematizálása sem idegen az eddigi Jász-kötetektől, és így van ez a műfaji heterogeneitással is. A strófákra tagolt, rímelő verseket ezúttal is prózaversek vagy prózaversekből álló miniciklusok váltják, és jelen esetben az utóbbiak tekinthetők dominánsnak. Adódik tehát a kérdés, hogy a Belső angyal vajon tovább gondolja-e az előző köteteket, vagy automatizálódott eljárásmódok terméke csupán.

A versek többszöri elolvasás után sem könnyű válaszolni erre. Azért sem, mert ezt az életművet nem a nagy fordulatok, hanem a finom elmozdulások jellemzik. Az viszont bizonyos, hogy ha az új kötettel nem sikerül legalább egy kicsit is ellépni az eddigiektől, egy ilyen terjedelmes pályaképpel és kipróbált eszköztárral bíró költő esetében valószínűsíthető, hogy az önismétlés lesz a fogadtatásban megfogalmazott legmarkánsabb megfigyelés. Ami egyébként kritikai észrevételként bizonyosan helytálló ezekre a versekre, hiszen a képi világuk meglehetősen egysíkú, a természeti megfigyelések indíttatására tett, hasonlóságuk és sorjázásuk miatt egymást már árnyalni nem képes bölcseleti reflexiók pedig igen fárasztók. Mindez sokat ront az összhatáson, ahogyan az esetlen nyelvi kísérletezés is: Jász talán játékosságot szeretett volna vinni a kötetbe a „bölcs ülök itt”, a „visegrádi vár vár” vagy a „fáj-dalommal gyógyítom magam”-féle kifejezésekkel, de ezek inkább redundánsnak hatnak, nem humorosnak.

Az azonban tagadhatatlan, hogy a sikerületlen megoldások és az önismétlések dacára megkapó az atmoszféra. A könyv legnagyobb érdeme talán éppen ez. Hogy a versek rezignált hangoltsága annak ellenére is hosszan elkíséri az olvasót, hogy a Belső angyalban kevés emlékezetes szöveg kapott helyet.

Jász Attila, Belső angyal, Kortárs Könyvkiadó, 2019.

7/10