Fényfürdő egy filmhez

Csontváry Kosztka Tivadar a XX. századi festészet egyik legizgalmasabb, legbonyolultabb, legmegfejthetetlenebb alakja. Mennyien tudják róla vajon, hogy harmincas éveit Nógrád megye járásközpontjában, Gácsott (Halič) töltötte? Bizonyára nagyon kevesen. Azt már jóval többen, hogy gyógyszerész volt, méghozzá elég különc gyógyszerész, aki földöntúli hangokat is hallott. Egyszer például azt, hogy nagy festő lesz, nagyobb, mint Raffael. Gácsott 1884 decemberétől patikusként dolgozott. Írásait a helyi lapok közölték. Puntigán József ennél sokkal többet akart tudni. Mint nemrég megjelent könyve, a Csontváry és Nógrád előszavában írja:„Kassán végzett egyetemi tanulmányaim és a kötelező katonai szolgálat letöltése után, 1984-ben kerültem kapcsolatba a losonci lokálpatriótákkal, akik fokozatosan megismertették velem a város és a tágabb régió számomra ismeretlen titkait. Akkortájt került a kezembe Németh Lajos Csontváry-albuma is, amelynek képei már első pillanatban magukkal ragadtak. Ebből és helyi társasági beszélgetéseinkből kiderült, hogy Csontváry életének jelentős részét a közeli Gácson töltötte, és gyakran megfordult Losoncon is.” Ennyi kellett neki ahhoz, hogy elinduljon egy útra, amely e mesterdetektívhez méltó jelentésig, vagyis könyve megírásáig vezette. Illetve még egy apróság: a Művészet című folyóirat egyik száma még közelebb vitte Csontváry Nógrádban eltöltött éveihez. Ezután kezdődött el hosszú kutatásainak sora – előbb a helyi levéltárban, aztán túl a város határain. Minden tiszteletet megérdemlő, sziszifuszi munkájának, kitartásának, elszántságának köszönhetően jelentős dokumentumkötettel gazdagodott a Csontváry-irodalom. Kosztka Tivadar, ahogy a szerző állítja: „Emlékirataiban nagyon szűkszavúan emlékezik meg gácsi és nógrádi tartózkodásáról. Jószerével csak 1884-es érkezésének és 1894-es távozásának időpontját említi azzal, hogy addigra sikerült olyan feltételeket teremtenie, amelyek anyagi függetlenséget biztosítottak a számára.” Személyi sorsok, életutak feltérképezése az egyik legnehezebb feladat, veti közbe Puntigán. „Minden bizonnyal könnyebb lenne a helyzet, ha megmaradtak volna azok a gácsi padláson rekedt iratok, vázlatok, a gyógyszertár működésére vonatkozó jegyzőkönyvek és dokumentumok (nem szólva a festményekről), amelyeket a patika épületének későbbi tulajdonosa kidobott, illetve egyszerűen elégetett a ház udvarán.” A kutatómunkát tehát sok minden nehezítette, ám aki olyan odaadással, kíváncsisággal és szakmai alázattal viszonyul a témához, mint e könyv írója, az tudja: minél nagyobb falat kell ledöntenie, annál nagyobb erővel és elánnal megy előbbre az útján. Ahogy haladunk oldalról oldalra a könyvben, Gács és Losonc korabeli társadalmi életének tükrében egyre tisztábban mutatkozik meg Csontváry arcképe. Amikor 1894 márciusában Münchenbe megy Hollósy Simon festőiskolájába, hogy „természet után” rajzoljon, gácsi gyógyszertárát testvérére, Kosztka Lászlóra bízta. A patika épületének egy későbbi tulajdonosa, Ruzsinszky Béla visszaemlékezése szerint Kosztka Tivadar, aki 1900-tól használta a Csontváry nevet, „Sokat volt távol, mindig Afrikában volt. Általában négy-öt évre adta bérbe a gyógyszertárat, ha pedig felmondták a bérleményt, akkor hazajött.” A gácsi patika padlásának titkait külön fejezetben foglalja össze a szerző, de végigvezet bennünket a festő nógrádi éveinek nevezetes helyszínein is, sőt bemutatja legismertebb kortársait, köztük a neves szlovák írónőt, Božena Slančíková-Timravát, aki nagy valószínűséggel többször is találkozott Csontváryval. Gazdag válogatást ad a könyv a festő sajtócikkeiből és a vele kapcsolatos írásokból. Képmellékletével, köztük Kosztka Tivadar apróhirdetéseivel pedig még közelebb viszi az olvasót A magányos cédrus festőjéhez. Külön érdekessége a kötetnek az a két festmény, amely a gyógyszertár padlásáról került elő. Az egyik a gácsi kastélypark szépségét tárja elénk, a másik teniszező társaságot mutat, hattyúkat etető hölgyek közelében. Hálásak lehetünk Puntigán Józsefnek. Az a kétszáz oldal, amelyet Kosztka Tivadar társaságában töltünk, csodás fényfürdő, igazi napút Huszárik Zoltán legendás Csontváry-filmjéhez. De örömmel fogadnám azt a hírt is, hogy már árusítják Pécsett, a Csontváry Múzeumban.