Felmérések és ami mögöttük van

#Somogyi Tibor illusztrációs felvétel Az elsőt 1991-ben, a másodikat 2000-ben készítették 15-16 éves tanulók körében a világ 27 OECD és 4 nem OECD országában. A felmérés megállapította, hogy „...a Magyarország 15-16 éves tanulóit reprezentáló mintában szereplő diákok az olvasásban, matematikában és a természettudományokban elért pontszámaik alapján a nemzetközi átlag alatt teljesítettek, szemben a kilencvenes évek közepéig jellemző dobogós vagy dobogóközeli, de a legrosszabb esetben is top 10-es helyezésekkel.” A két felmérés közti óriási eltérés (1991-ben 30 százalékkal az átlag felett, 2000-ben 15 százalékkal alatta teljesítettek a magyarországi diákok) egyrészt abból adódik, hogy míg az első esetben főleg az iskolában megszerzett tudást értékelték, addig a 2000-es felmérés középpontjában az olvasás és szövegértés állt. „Az eredmény nem csupán önmagában lesújtó, hanem azért is, mert a diákok ama 48 százaléka, amely gyenge szövegértésről tett tanúbizonyságot, a jelek szerint nem rendelkezik azzal a képességgel, ami a nagybetűs életben lehetővé tenné az új információk befogadását – írja a szerző. – Az általános színvonalromlást pedig aligha ellensúlyozza, hogy a diákolimpiákon megforduló »elitcsapatok« továbbra is jól szerepelnek.”

A cikk egy további súlyos problémát is felvet: Sáska Géza oktatáskutató tanulmányából idézve arra a megállapításra jut, hogy sok kistelepülésen nem azért tartanak fenn iskolát, hogy jó színvonalú helyi képzés legyen, hanem abból a felismerésből, hogy ha nincs iskola, elköltöznek az emberek az adott településről. Az iskolák egyre engedékenyebbek a buktatásokat illetően is, ami a gyerekszám csökkenésére vezethető vissza.

Bár a felmérés a magyarországi viszonyokat mutatja, nem lehetnek illúzióink afelől, hogy hazánkban is hasonló, sőt, minden bizonnyal még rosszabb a helyzet. Számunkra nagyon fontos az is, hogy magyar iskoláink hogyan állják meg helyüket a szlovák iskolákkal való összehasonlítás során. Az Učitelské noviny 5. számában jelent meg például az a felmérés, amelyet az állami tanfelügyelőség végzett 76 nyolcosztályos gimnázium negyedikes, és 107 alapiskola nyolcadikos tanulói körében, mégpedig matematikából. Rendkívül elszomorító, hogy a 76 nyolcosztályos gimnázium között található hat magyar tanítási nyelvűből csupán egy került be az első húsz közé, öt pedig az utolsó 10 hely valamelyikén végzett, sőt, hárman az utolsó öt között. Valamivel jobban teljesítettek alapiskoláink, az első negyedben, a középmezőnyben és az utolsó negyedben arányosan „elszórva” találjuk őket. A felmérésből kiderül egyebek között az is, hogy az alapiskolák tanulói általánosságban rosszabb eredményeket értek el, mint a nyolcosztályos gimnázium tanulói, a vizsgált gimnáziumok harmada viszont nem ütötte meg az alapiskolák átlagszintjét sem. Ami a félévi bizonyítványban szereplő jegyek és a felmérő során elért osztályzat közti eltérést illeti, az alapiskolák esetében átlagosan 0,83 jeggyel, a gimnáziumokéban pedig 0,73-mal volt rosszabb a felmérő eredménye a bizonyítványban található osztályzatnál.

Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója a felmérések kapcsán több problémára hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint – amint azt a magyarországi példa is mutatja – először is baj van az esélyegyenlőséggel. A tehetős, gazdag szülők ugyanis megengedhetik maguknak, hogy az ország néhány elitiskolájába járassák gyereküket, ám a rosszabb anyagi körülmények között élőknek erre gyakorlatilag nincs esélyük. Főleg a leszakadó régiókban élőkre érvényes ez. Azt az iskolát kell választaniuk, amelyik a legközelebb esik lakóhelyükhöz, függetlenül annak színvonalától. Rendkívül negatívan hat az oktatás minőségére az a tény is, hogy már évek, évtizedek óta hiányzik a pedagógusok társadalmi és anyagi megbecsülése. Nehéz akkor a tudás értékéről beszélni, amikor a tanár gyalog vagy kerékpáron megy az iskolába, a diák viszont egy BMW-ből száll ki. A rosszul értelmezett liberális szellemiség is negatívan befolyásolhatja az oktatás színvonalát. „A liberalizmus nem azt jelenti, hogy a diák azt csinál az órán, amit akar, a jogokat és kötelességeket mindkét félnek tiszteletben kell tartania - fejtegette Andruskó Imre. - Hiszen a tanárnak is joga van nyugodt körülmények között levezetnie az órát, átadni a tanagyagot. Súlyos problémát jelent a fiatalság értékvesztése is. Az ismert dunaszerdahelyi lélekgyógyász, Bordás Sándor és munkatársai végeztek nemrég egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a gyerekek értékrendjében a pénz szerepel az első helyen, a tudás és a műveltség pedig valahol a sor legvégén. És ami még rosszabb: sokan magát a pénzt célnak tekintik, nem pedig eszköznek, amely segít álmaik megvalósításában.”

A másik problémáról, amelyet a fentiekben ismertetett hazai felmérés kapcsán merült fel, ugyancsak beszélni kell. Bár egy felmérésből nem lehet általánosítani, nyolcosztályos gimnáziumaink – amelyek között volt állami, egyházi és magángimnázium is – sajnálatosan rossz szereplését nem vehetjük félvállról. „Az utóbbi években több egyházi és magángimnázium alakult Szlovákiában, négy- és nyolcosztályos egyaránt. Ez önmagában örömteli tény, hiszen a választás lehetőségét adja a szülők és gyerekek számára egyaránt. Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy az iskolák »felvevőpiaca« egyre szűkül, a demográfiai mutatók könyörtelenek – mondta Andruskó. – Ahol viszont kényszerűségből minden jelentkező diákot fel kell venni, hogy meglegyen az osztálylétszám, nem lehet igazán eredményes munkát végezni. Több olyan városunk is van, ahol két magyar gimnázium is működik, illetve kis hatósugarú körben van több belőlük. El kellene gondolkodni azon, hogy nem túl nagy luxus-e ez számunkra. Ha csak iskoláink száma lesz magas, de nem nyújtanak konkurenciaképes tudást, akkor a kevesebb talán több lenne. A tanfelügyelőség által végzett felmérésből kiolvasható az is, hogy mennyivel tér el az iskolai osztályzat a felmérés során szerzett érdemjegytől. Sajnos az utolsók között végzett gimnáziumaink esetében ez az eltérés két jegyfokozat. Ebből akár arra is lehet következtetni, hogy az iskolában szerzett érdemjegy nem fedi a valós tudást, magyarán jobb osztályzatokat kapnak a diákok, mint megérdemelnék. Bízom benne, hogy senki nem érti félre szavaimat, véleményemmel nem az egyes iskolák ellen ágálók, hanem közös ügyünkért, a magas szintű szlovákiai magyar oktatásért szeretnék síkra szállni. Úgy gondolom, erről nyílt vitát kell folytatni helyi és felsőbb szinteken egyaránt. Vagy akár az Új Szó hasábjain keresztül is.”