Manapság a börtönben se lehet biztonságban az ember. Néhány mindenre elszánt gazember betör az újonnan megnyitott Alcatrazba, hogy kiszedje egy kivégzésére váró fogolyból, hol rejtette el azt a 200 millió dollárt, amit pályafutása csúcsaként meglovasított.
Félholt
Azt nem tudni biztosan, hogy Steven Seagal legújabb remekművének címe annak az agykapacitására utal-e, aki a fent ismertetett történetet papírra vetette, ám az egyre pufókabb karatemester pályafutásának jelenlegi státuszára tökéletesen rárímel. A kifejező mimikájáról híressé vált színész tetszhalott karrierjét az akcióspecialista producer, Joel Silver két éve a Sebhelyekkel keltette életre, de úgy látszik felemás eredménnyel, mivel emberünk csak egy ilyen (fél)halva született produkciót tudott kihozni a váratlanul kapott második lehetőségből. Seagal valószínűleg azt hitte, a siker oka a rap zene volt, ezért az nem túl igényes válogatásban most is szól, és persze a műfaj néhány művésze is szerepet kapott a filmben jórészt csak azért, hogy legyenek.
Ennek jegyében keményöklű akcióhősünket, néhány igen rosszarcú színészt leszámítva, csupa fekete rapper veszi körül, akik elvileg kemény sittesek lennének, de mivel olyanok, mint egy rosszhírű óvoda alsó tagozata, így kissé hiteltelenek. A film folyamán hamar kiderül, hogy a logika az eredetiséghez hasonlóan egyébként sem erőssége az író-rendező Don Michael Paulnak. Az biztos, hogy az akciófilmek nézéséhez jobban ért, mint a csinálásukhoz, hisz tekintélyes mennyiségben lopdos az utóbbi 10-20 év sikeresebb darabjaiból. A leginkább a Die Hardból és A sziklából összetákolt forgatókönyvével azonban ijesztően roszszul másolja a neves elődöket, és bár a John Woo kézjegyeit használó akciók még úgy-ahogy elmennek, ez annyit ér a több sebből vérző Félholtnak, mint a mondásos csók.
A film színvonalát a legjobban talán az jelzi, hogy Steven Seagal korábbi alkotásai a Félholthoz képest még minőségi munkának tűnnek. Agyatlan durr bele mozik voltak azok is, viszont aminek csinálták őket annak megfeleltek. Ezzel ellentétben többnyire nem fúltak totális röhejbe, és ugyan színészkedni Seagal már azokban sem tudott, de legalább verekedni még igen. Itt azonban teljesítménye minden szempontból harmatos, olyan öreges, hogy mellette még a barátjaként feltűnő Ja Rule is Wesley Snipesnak tűnik. És ha egy amúgy is igénytelen filmben épp a húzónév a leggyengébb, az már régen rossz. Ilyen munkatempóval és efféle tékamocskok készítésével hamarosan azt hiszem, Seagalt nem csak félig, hanem hivatalosan is holttá nyilváníthatjuk. (mozinet)
Félholt (Half Past Dead), színes, amerikai akciófilm, 98 perc, Rendezte: Don Michael Paul, Szereplők: Ja Rule, Morris Chestnut, Steven Seagal, Kurupt, Nia Peeples
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.