Feleltetés – szorongás – teljesítmény

Winkler Márta osztályában együttes munkálkodás folyt, és mindig úgy, ahogy azt a dolog, amivel foglalkoztak, megkívánta.

Winkler Márta osztályában együttes munkálkodás folyt, és mindig úgy, ahogy azt a dolog, amivel foglalkoztak, megkívánta. Időnként „frontálisan”, vagyis Márta néni állt a táblánál és tanított, magyarázott, a gyerekek pedig füzeteikben dolgoztak – időnként pedig kis kupacokba tolták össze a padokat, és elkülönített csoportokban önállóan dolgoztak.

Ne felejtsük el: az iskolai élet egyik paradoxona, hogy a feleltetés – pláne a jegyre feleltetés! – szorongást kelt. (Méghozzá nagyot – mint ezt sok vizsgálat, mérés igazolta.) A szorongás pedig – s ezt ugyancsak vizsgálatokból tudjuk – visszafogja a teljesítményt. Tehát iskoláinkban úgy akarunk egyre jobb teljesítményt elérni, hogy közben ugyanezt a teljesítményt visszafogjuk. Ez Winkler Márta osztályában nem így volt.

A gyerekek kiélhették természetes, életkorukból fakadó kíváncsiságukat és tevékenységvágyukat szabadon, fenyegetettség nélkül. Nem a jegy érdekelte őket, hanem a dolog, amivel foglalkoztak, amiről hallottak, amit vizsgáltak. A jelenség. A probléma.

Mai felmérésekből tudjuk, hogy a gyerekek viszonylag magas érdeklődési szinttel lépnek be az iskolába, illetve kezdik tanulni a különböző tantárgyakat, de aztán a tanulás első hetei után ez a szint süllyedni kezd, majd az érdeklődés meredeken zuhan. Mai tanítási módszereinkkel kiöljük a gyerekek meglevő érdeklődését, de erre a későbbiekben még visszatérünk.

Hogy nem volt mindennapos rettegtető felelés, ez azt is jelentette, hogy rengeteg idejük volt, és okkal több kedvük – ez lehet a magyarázata annak, hogy bár annyiféle nem iskolába való dolgot csináltak, annyit „marháskodtak” –, a kötelező tananyagot is sokkal nagyobb mennyiségben és jobb minőségben végezték el, mint a párhuzamos osztályok.

Mikor a második négy év végén is kiderült, hogy a gyerekek eredménye ilyen jó, tizennyolcszemközti beszélgetésre hívták Winkler Mártát. És ezt mondták neki: – Tanárnő! Most már látjuk, hogy maga tud valamit. De két dolgot jegyezzen meg. Az egyik: eszébe ne jusson, hogy terjessze a módszerét, mert ez a maga személyiségéhez kötött. A másik: vegye tudomásul, hogy maga így is súlyosan árt ezeknek a gyerekeknek, mert az élet nem ilyen. A magyar iskolarendszer nem ilyen. Ezek a gyerekek megszokták, hogy jól mulatnak, miközben dolgoznak és tanulnak, és ezek el fognak pusztulni, ha a maga védőszárnyai alól kikerülnek!

Tényleg: az ötödikesek – akik egy emelettel feljebb kerültek a Váli utcában – rendszeresen lejártak sírni, a nagyszünetben, Márta nénihez. Szenvedtek, mint a kutyák. És mégis: már az első félévben szignifikánsan jobban teljesítettek, mint a párhuzamos osztályok. És aztán így ment ez mindvégig. A felső tagozaton, a középiskolában, és a főiskolákra, egyetemekre kerülve is.

Ismét kiderült: minél tovább tartunk egy gyereket gyerek mivoltának és életkorának megfelelő körülmények között, minél tovább tápláljuk benne az élő hitet, hogy a világ és az ember érdekes, megismerésre érdemes, annál jobban fog helytállni kedvezőtlenebb körülmények között is.

Azóta több mint harminc év telt el, és a nyomonkövetéses vizsgálatok egyértelműen igazolják az eredményt.

Hadd idézzem újra, kicsit bővebben:

Karácsony Sándor – akit manapság szokás a 20. század talán legnagyobb magyar pedagógiai gondolkodójának nevezni – már a két világháború között rávilágított arra, hogy nem az lesz többé-kevésbé egészséges és alkotóképes felnőtt, akit már kora ifjúságától a felnőtt életre treníroztak – top-menedzserképzés már az óvodában! –, hanem az, aki lehetett kisgyerek, kölyök (így nevezi Karácsony a kisiskolást), kamasz, ifjú, élhette különböző életkorok egymástól nagyon eltérő életét, és a felnőtt világ viszonyult hozzá, lehetővé téve számára ennek megvalósítását.

Mert a kisgyereknek, a kölyöknek, a kamasznak és az ifjúnak nem az a feladata, hogy a felnőtt világhoz igazodjon és alkalmazkodjon – látni fogjuk: ha ezt teszi, belebetegszik! –, hanem az, hogy minél teljesebben élje meg gyerek-, kölyök-, kamasz- és ifjúkorát úgy, ahogy ez autonóm, öntörvényű személyiségének és életkorának megfelel.

Winkler Mártának ma már – minisztériumi kísérleti engedélyek és a folytonos támadásokkal szemben való egyéb védelmi apparátusok bevetése után – saját hatosztályos iskolája van a Fogócska utcában, ahol az általa kiképzett, továbbképzett pedagógusokkal dolgozhat együtt.

Az iskolát az önkormányzat tartja fenn, és egy anyaiskola része, de Winkler Márta pedagógiai módszereiben teljes szabadságot élvez.

Biztató, hogy sokan látogatják ezt az iskolát, sokan igyekeznek ebből a megvalósult praxisból erőt meríteni.

(Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?