Feléledt a Szerelem-sziget

Kéménd. A hét végén – ha kissé más formában is – újjáéledt hamvaiból az egykor legendás koncerteknek, zenei eseményeknek helyet adó Szerelem-sziget. A Ghymes együttes, a Párkány és Vidéke Polgári Társulás, az Ister-Granum Eurorégió és Kéménd önkormányzatának jóvoltából első alkalommal rendezték meg a Szikince–Ghymes Művészeti Fesztivált.

Az ötlet kiváló, mindenképp díjazni kell, hogy ebben a kellemesen attraktív környezetben kulturális eseménnyel rukkolnak elő, más kérdés, hogy a fesztivál a hasonló rendezvények szinte minden gyermekbetegségét magán viselte még. Gondolunk itt például a nézőtér ülőalkalmatosságainak hiányára, a hangtechnika megbicsaklásaira, az olykor elviselhetetlenül hosszúnak tűnő akusztikai próbákra és technikai szünetekre, vagy éppen a fesztivál szinte összes programjára jellemző időbeli csúszásokra, a fellépések közti üresjáratokra.

Persze ez is nézőpont kérdése: pénteken délután például mindezek ellenére is jókat kacagtunk a L’art Pour L’art Társulat műsorán, a gyerekek szombaton délelőtt pedig remek bábműsorokon szórakoztak, amelyek ókori tanmeséket, a János vitézt, netán a klasszikus Faust-Mephisto-történetet dolgozták fel, rendkívül ötletes, esetenként szinte csak régi fotográfiákon látható eszközökkel, kellékekkel. Szerencsére nem tengett túl a folklór, mint manapság minden vidéki rendezvényen, a Barti Hagyományőrzők fellépése vagy a helyiek által előadott Kéméndi lakodalmas pedig felépítésében, dramaturgiájában is egységes produkciót alkotott.

A komolyzene kedvelői a Győri Vonósnégyes muzsikája mellett pihenhettek, a szabadtéri színház kedvelői pedig Dörner György vérbő játékát tapsolhatták meg, amint Moliére klasszikus darabjában magát a Fösvényt alakítja, a Forrás Színház díszletekben minimalista, ugyanakkor játékstílusában a commedia dell’artéra hajazó előadásában.

A Gerendás Péter-rajongók is megtalálták a számításukat, viszont a fesztivál igazán profi előadása a Ghymes együttes szombat esti koncertje volt, ahol több százan élvezték a balkáni, latin, dél-amerikai ízekkel, frenetikus szólókkal is felturbózott világzenei parádét. Kár, hogy a Korzár koncertjére vagy a Sound Gixer fellépésére már tizedennyien sem voltak kíváncsiak, az első fesztivál tehát inkább a szigeten táborozók, sátorozók számára tűnhetett folyamatosnak és egységesnek.

Sokak szerint a helyi és regionális beharangozás sem volt eléggé hatékony, s volt, aki méltánytalannak tartotta, hogy egész napos belépőt kelljen fizetnie egy esti koncertért.

A Szikince–Ghymes Fesztiválnak ugyanakkor minden esélye megvan arra, hogy profi rendezvénnyé nője ki magát, hogy még színvonalasabb előadásokat, még szélesebb palettáról válogatott produkciókat kínáljon. Bár ha itt is túlteng majd az üzlet, s még több pénz lesz, akkor meg épp az a pokrócos, családias, természetes légkör veszne el... Egy biztos: aki többre, jobbra, másra vágyik, mint a nálunk szinte futószalagon zajló falunapokra, netán a percsztárocskák hakniműsoraira, meg csak és kizárólag folklórra, az a régióban jövőre is részt vesz a Szikince–Ghymes Fesztiválon. (buch)