Fantáziával menti a menthetőt

Környezettudatos, újrahasznosító és újragondoló, értékmegőrző szemléletet képviselnek alkotásaikkal a Design Hét alkotói, köztük az esztergomi illetőségű Huszti János, akinek különböző célokra használható, „újjáélesztett” faládáit szeptember harmadik vasárnapján a budapesti Gozsdu udvarban is megtekinthette a közönség.

„Az egész családom egy észak-magyarországi üveggyárban dolgozott, ahová én is bejáratos voltam. Miután a termelés leállt, s a telepet bezárták, az enyészet lett az úr a gyár területén. Omlik a vakolat, penészesek a falak, rengeteg a szemét, a hulladék, de még mindig találok dolgokat, amelyekben fantáziát látok. Mint például ezekben a hatvanas-hetvenes évekből származó, gázálarctartó ládákban. Mások talán szétbontották volna, én mentem, ami menthető. Vannak dolgok, amelyek két évig is ott állnak nálam, nem tudok mit kezdeni velük, csak azt érzem: jó lesz ez még valamire.”

Hogy miképpen került egy kihalt gyár területére Huszti János, a Pécsen végzett képzőművész? Portásként.

„Amerikában él a nővérem, a szüleim három hónapra kiutaztak hozzá, s az alatt én helyettesítettem az édesapámat. Portás voltam. Bejártam az egész gyárat, találtam még hasznosítható dolgokat. Igen, kecskére bízták a káposztát, de hozzáteszem: a rothadt káposztát. A bontás határán áll a telep, teljesen lepukkant környezetben újjáéleszthető dolgokat találtam a szemétben. Megtetszett például egy tönkrement szekrény, valamikor szép bordűr volt a szélén, aztán berúgták, és fejszével széthasították. Elvittem, rendbetettem, felújítottam. A Taxisofőr Robert De Niróját festettem az oldalára.”

A gázálarctartó ládák is a két keze által éledtek fel. Megdolgozott velük, de a végeredmény őt igazolja. Minden láda egy eredeti képzőművészeti alkotás lett, s ezzel együtt a változtatás lehetőségét is megmutatja, s bár modern darab valamennyi – a múlt jegyeit, egy letűnt világ lenyomatát is magukon hordozzák.

Egy művész, aki hétköznapi funkcióval ruházza fel alkotásait, és a világról alkotott képét is megjeleníti vele.

Huszti János elsősorban portréfestőnek vallja magát, díszes faládáival azonban most egészen új utakon jár.

„Sok munka van ezekkel a ládákkal, hiszen iszonyatosan rossz állapotban kerülnek ki a telepről. Fúrógépre erősített drótkefével kívül-belül végig kell csiszolni mindegyiket. Egy láda rendbetétele fél napot is igénybe vesz. Erős fizikai munka. De lesz egy kapcsolatom a tárggyal, és onnantól fogva már a sajátomnak érzem. Bátrabban nyúlok hozzá. Miután lecsiszoltam, beeresztem lenolajjal, hogy védje valamennyire, az olaj egy-két nap alatt megszárad, utána jön a szintén a gyárból származó, régi, koszos függöny, és festékszóró pisztollyal átfújom, és a minta így kerül fel a ládára. A legtöbb aljára görgős kis kerekeket szerelek, így ide-oda guríthatók. Használható aztán tárolóládaként a szobában, például ágyneműtartóként, párnával a tetején pedig még ülőalkalmatosságnak is.”

Mint egykor a kelengyés, tulipános ládák. Huszti János titkos célja a népi hagyományok, használati tárgyak felújítása, korszerűsítése, átmentése a mába. Mint mondja: rengeteget dolgozik minden darabbal, külön eltervezi, melyik milyen mintát, milyen lábat kap, esztergáltat vagy görgőset, a végeredmény azonban kész műalkotás, amely éke lehet bármilyen típusú lakásnak. S akárcsak a festményeinek, portréinak, a ládáknak is címet ad. Organic blue, Pepito, Persia, Flaubert, Vasalt, Futó, Gázláng, Copf… beszédes darabok.

Ezekből állít ki párat az Iparművészeti Múzeumban.