Üdének tűnt a Minden egér szereti a sajtot második előadása után, amikor a Komáromi Jókai Színház társalgójába érkezett. Két szerepet játszik Urbán Gyula bábos meséjében. Lidi mamát, a szürke egéranyukát és Fruzsinát, a fehér egérlányt. Szakály Márta Kossuth-díjas bábművész eleinte tartott a kettős szereptől, amit végül természetesen remekül megoldott.
Ez közös munka a bábbal
Láttam, hogy a bemutató után örömmel üdvözölte Urbán Gyulát, a darab szerzőjét.
Régóta ismerem Gyulát. Negyven éve rendezője, írója a színházunknak. Sok mesét írt nekünk. A Hupikék Pétert és a Kacsalaki rejtélyt szerte a világon játsszák. Most szerepeltem először a darabjában.
Ha nem titok, mit mondott a premier utáni fogadáson? Mert azt is láttam, hogy gratulált.
Nagyon tetszett neki a komáromi előadás. Azt mondta, feladtuk a leckét, ugyanis hamarosan rendezi ezt a mesejátékot Budapesten.
Milyen a hangulat a Budapest Bábszínházban?
Josef Krofta cseh rendezővel készül a társulat a Szentivánéji álom bemutatójára. A Pán Pétert is vendégrendező viszi színre. Jómagam a Mi újság a Futrinka utcában? című előadásban játszom Cicamicát, és szerepelek a Misi mókusban. Időnként Bartók-darabok is színre kerülnek. Tavaly Kocsis Zoltán zenekarával adtuk elő A fából faragott királyfit a Művészetek Palotájában. Most, úgy tudom, ismét együtt készítjük majd Sztravinszkij Petruskáját ugyanott. Abban a Balerina szerepét kaptam.
Milyen volt az élet a Budapest Bábszínház elődjében, az Állami Bábszínházban?
Ugye, ismeri a mondást, hogy amikor az ember fiatal, minden szép? Nagyon szép volt! Csodálatos évek adattak meg nekem abban a színházban. Nagyszerű műhely alakult ki akkoriban. Szilágyi Dezső igazgató és dramaturg bábadaptációival bejártuk a világot. A fából faragott királyfit, a Csodálatos mandarint, a Petruskát ő állította bábszínpadra. Két-három gyermekdarabot mindig bemutattunk egy évadban. A kísérleti felnőtt előadásokból kevesebbet, mert azok próbafolyamata hosszú volt.
Meddig tart egy bábszínházban a próbafolyamat?
Darabja válogatja. A nehéz, zenei produkciókat négy-öt hónapig is próbáltuk. Ideális esetben a rendelkező próbára már elkészülnek a bábok. Ez közös munka a bábbal. A színész elképzel egy figurát, a báb pedig inspirálja.
Egy interjúban megemlítette, hogy gyakran játszott királylányokat. Ez volt a szerepköre?
Kedvenceimet, Hamupipőkét és az Óz, a nagy varázsló Dorkáját több felújításban is alakítottam. A Tűzmadár Királykisasszonyára, a Pagodák hercege Hercegnőjére, de A fából faragott királyfiból a Királykisasszonyra és A csodálatos mandarinból a Lány szerepére is szívesen emlékezem.
A szakma Kossuth-díjjal jutalmazta munkásságát. Emlékszik arra a napra, amikor megkapta ezt a jeles elismerést?
Kilencvenkilencben történt. Elnézést, de még ma is meghatódom, ha erről beszélek. Igazából egy pályadíj volt, mert előtte átvehettem a színház aranygyűrűjét és a Jászai Mari-díjat. Csodálatos ünnep volt. Göncz Árpád adta át a Kossuth-díjat.
Barátai hol ünnepelték?
A színházban. Az is feledhetetlen marad. A műfaj elismerésének tartom a Kossuth-díjamat. Annak, hogy odafigyeltek arra, amit a színházunk csinál.
Olvastam, hogy pályája elején Győrbe szerződött, ahol színész és bábszínész is volt egyszerre. Miért döntött mégis a bábozás mellett? A bábszínészt eltakarja a paraván, csak az előadás végén láthatja a közönség.
Meggyőződésem, hogy a színész nem önmagát mutatja a színpadon, hanem belebújik egy szerepbe. A bábszínész ugyanezt csinálja, ám neki ott a bábu. Egy pillanatra sem érzem annak hiányát, hogy nem teljes testemmel jelenek meg, ugyanis benne vagyok a bábban. Ha nincs színész a bábu alatt, a bábu meghal, mert nincs kisugárzása.
Mivel telnek a napjai, ha nincs a kezén báb?
Nagyon szeretek otthon tenni-venni, főzni. És olvasni. Most olvasom újra Thomas Mann Józsefét. Ehhez nyugalom kell, és most egy kicsit nyugalmasabb az életem, mint máskor, leszámítva a komáromi szereplést. Szeretem, amikor hites emberek összeállnak, és létrehoznak valamit. Kellemes volt a Komáromi Jókai Színházban dolgozni.
Növendékeivel is kellemes a munka a bábszínház stúdiójában?
Elég kevesen vannak, mert a színművészeti egyetemen is képeznek már bábszínészeket. Nálunk hatan tanulnak, most utolsó évesek. Örömmel tanítom őket. Látom rajtuk, hogy fokozatosan beleszerelmesednek ebbe a műfajba.
Őriz néhány régi bábot?
A Hamupipőke, a Dorka és a Csodálatos mandarin makettjeit megkaptam a tervezőiktől. Mosolyognak rám. És egereim is vannak. Előadtuk a stúdiósokkal a Minden egér szereti a sajtot egy-két jelenetét. Ajándékba kaptam tőlük Soma és Fruzsina egereket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.