Eurovíziós Dalfesztivál - francia győzelmet jósolnak

Düsseldorf |

<p>Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegetnek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolják.</p>

A düsseldorfi Esprit Arena színpadán a fesztivál két elődöntőjéből továbbjutott húsz versenyző, valamint az "öt nagy" - Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság - indulói között dől el a küzdelem. Döntőbe jutott Wolf Kati is, aki ötödikként lép fel a Szerelem, miért múlsz? című számmal.
A finálé előtt izgatott találgatás folyik az esélyesekről. Nem is csoda, hiszen a hagyományosan rendkívül látványos show-t a világ számos országában élőben közvetítik, és a szervezők több mint 120 milliós nézőtáborra számítanak. A végeredmény pedig csak felerészben múlik a szakmai zsűrik pontjain, a másik felét a versenyző országokból érkezett szavazatok alakítják.
A lehetséges befutók közé sorolják az ír Jedward ikreket a Lipstick című számmal, vagy a tavalyi győztest, a német Lena Meyer-Landrutot. A fogadóirodákban azonban az ifjú francia tenor, Amaury Vassili tűnik a legesélyesebbnek, aki korzikai nyelven adja elő Sognu című dalát.
"Még nincs tökéletesen képzett operai hangom, de azért alkalmas arra, hogy nagy közönség előtt énekeljek. A legjobbat fogom nyújtani" - ígérte Vassili.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?