Eurovíziós Dalfesztivál - Csemer Boglárka Boggie döntős

<p>Bejutott Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal a 60. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Bécsben.</p>

A Magyarországot képviselő énekesnő a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 27-es döntő résztvevője. A tizedikként színpadra lépett Csemer Boglárka Boggie produkciója nagyszerűen sikerült, a Wiener Stadthalle tízezres közönségétől nagy tapsot kapott.

A Duna Televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Csemer Boglárka Boggie kiválóan énekelt (a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy). Előadása alatt látványos háttérvetítés volt, Csemer Boggie hosszú, vörös színű ruhát viselt, a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte. A produkció koreográfusa Tihanyi Ákos.

A Wars For Nothing háborúellenes dal, amelyet az előadó Sebestyén Áronnal és Bori Sára Helénével közösen írt. "Szerintem ez a téma nagyon fontos üzenet lehet az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán is, és jó, hogy Magyarország egy ilyen dallal képviselteti magát, büszke vagyok erre" - hangsúlyozta korábban az énekesnő az MTI-nek.

Szintén bekerült a fináléba az öt kontinens örmény gyökerű énekeseiből álló Genealogy, a belga Loic Nottet, a görög Maria-Elena Kirjaku, az észt Elina Born és Stig Rasta, a szerb díva, Bojana Stamenov, az orosz Polina Gagarina, az albán Elhaida Dani, a román csapat, a Voltaj, amely a vendégmunkások gyerekeire hívta fel a figyelmet, valamint a 20 éves grúz énekesnő, Nina Sublatti.

A keddi 16 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Spanyolország, Ausztria, Franciaország és Ausztrália részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

A 28 éves Csemer Boglárka Boggie azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt.

Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 40 ország képviselői vesznek részt Bécsben; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Koppenhágában egy osztrák énekes, Conchita Wurst nyert Rise Like A Phoenix című dalával. Ő a keddi elődöntő megnyitóján újra előadta a számot és házigazdaként is feltűnt.

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly Kállay-Saunders András és a Running az előkelő 5. helyen végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.

Az idén Building Bridges (Hidakat építünk) szlogennel zajló dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, a Duna Televízió mindkettőt élőben közvetíti 21 órától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?