Érthetetlen az új csillag

A brit hiphop új sztárja, Jamie T a stílus hazai változatára jellemző erőltetett, számunkra nagyrészt érthetetlen akcentus miatt értelemszerűen leginkább Nagy-Britanniában hódít, bár a dalait Európa-szerte egyre több rádióállomás tűzi műsorra.

A brit hiphop új sztárja, Jamie T a stílus hazai változatára jellemző erőltetett, számunkra nagyrészt érthetetlen akcentus miatt értelemszerűen leginkább Nagy-Britanniában hódít, bár a dalait Európa-szerte egyre több rádióállomás tűzi műsorra. A Jamie Treays néven 1986-ban született londoni fiatalember tavaly március 6-án mutatkozott be a Betty & The Selfish Sons című EP-vel. A hazai kislemezlistán júliusban debütált a Sheila című felvételével, amelynek csúcspozíciója a 22. hely volt. Ezt októberben a 13. helyig jutott If You Got The Money követte. Idén januárban már a tízes mezőnybe is bekerült, a Calm Down Dearest című dalával a kilencedik helyig küzdötte fel magát. A szövegvilágában a külvárosi fiatalok történeteire épülő első nagylemeze Panic Prevention (Pánikmegelőzés) címmel január 29-én került a boltokba, és a brit albumlista negyedik helyére iratkozott fel, jelenleg már nem szerepel a hetvenötös mezőnyben. A korongot Jamie T a fiatalkori betegsége alapján nevezte el. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?