„Értem, ha szólal bennem”

<p>Elátkozott év ez az idei. Folyamatos a csillaghullás. Olyannyira, hogy lassan már fel se kapom a fejem, ha szólnak, hogy oda nézz, megint.&nbsp;</p>

Kollégám tegnap 9 óra után pár perccel hívott azzal, hogy Somló Tamás is elment. Vele is a rák végzett. Akkor jelentették be a szomorú hírt. Sajnos sejteni lehetett, hogy nagy a baj. A zenészt ugyanis július elején hazaengedték a kórházból, de nem azért, mert jobban lett, hanem pont ellenkezőleg: olyan rossz fizikai állapotban volt, hogy nem tudták rajta elvégezni az életmentő műtétet. Majd, ha egy kicsit felerősödik, írták a lapok. Azt is tudni lehetett, hogy hazautazott hozzá az Egyesült Államokból diákkori szerelme és első felesége, Léna, segíteni a családnak az ápolásban. A bulvársajtó meg arról cikkezett, hogy bujkál, nem veszi a telefont, vajon hol lehet? Pedig nem bujkált, „csak” haldoklott. Hetedikes koromban hallottam először élőben az LGT-t, arra a koncertre én cipeltem el a szüleimet, nem ők engem. És irigyeltem az első sorban csápoló osztálytársamat, Gabit, akit a bátyjával engedtek el, ezért nem kellett szépen, jól nevelten ülnie. A múlt század nyolcvanas éveinek elején Rimaszombatban nem volt szokás tombolni egy rockkoncerten (sem), Somlóéknak fel is tűnt a dolog: megdicsérték a maroknyi kemény magot és némi interaktivitásra biztatták a többieket. Az LGT-nél jobb zenekart azóta sem találtam a magyar palettán, sőt Közép-Európában sem igazán volt vetélytársuk. Egy szlovák ismerősöm azért kezdett magyarul tanulni, hogy értse a szövegeiket, a lengyel közönség pedig azt skandálta egy koncertjükön, hogy „Ringo, Ringo”. Beletelt néhány percbe, amíg a zenészek rájöttek, hogy a Ringasd el magad című dalt követelik tőlük. Ez nyilván akkor történt, amikor „Varsóban elveszett a Somló, és zárva volt az információ”. Hát, most örökre elveszett. A legenda szerint hetek alatt megtanult játszani azokon a hangszereken, amelyek kellettek egy-egy számhoz, lemezhez. A precíz, komoly Presser mellett ő volt a másik véglet a zenekaron belül, ő képviselte a lazaságot, ő hozta a funkos ritmusokat, a játékos szólókat, a lezserséget, fésületlenséget. És végig megőrizte hosszú loboncát, mint az a másik friss halottunk, az írófejedelem. Talán mindketten ezzel jelezték, hogy fiatalok még, vagy legalább is nem érdekli őket a koruk, és senki sem beszélhet bele a dolgaikba, sem a szakma, sem a politikusok. Hogy a maguk urai, és szabadok, bármilyen rendszerben kell is élniük. Somló Tamás nemcsak multiinstrumentalista zenész és elképesztően tehetséges dalszerző volt, hanem különleges énekes is. Olyan hányaveti módon képezte a hangokat, mintha a mikrofon előtt is rágózott volna, valahol a nyögés és az éneklés között egyensúlyozva. Merész, egyedi, imádni való, már-már színházi énekstílust alakított ki magának, ahol minden hangnak külön üzenete volt. Azt üzente minden hanggal, hogy legyünk önmagunk, ne akarjunk idomulni senkihez, ne a szüleink zenéjét hallgassuk, hanem találjunk magunknak saját példaképeket. És ezzel paradox módon azt érte el, hogy az apák gyerekeikkel, sőt unokáikkal mentek a koncertjeire. Az összes LGT-búcsúkoncertre. Legutóbb 2013-ban „búcsúzott” a csapat a Balaton-parton, persze akkor sem vette komolyan senki, hogy az lesz az utolsó. Pedig az volt az utolsó. „Nincs értelme befejezni, mert ameddig élünk, zenélünk. Különben sincs ennek a zenés szakmának történelmi kultúrája. Senki nem mondta, hogyan kell abbahagyni. Szerintem a Rolling Stones is úgy fogja abbahagyni, hogy a színpadon meghal valamelyikük” – mondta egy 2012-es HVG-interjúban. Somló volt hivatásos artista, zenebohóc, 56 évesen, 2004-ben elvégezte az ELTE jogi karát „kíváncsiságból”, sőt még egy tévés tehetségkutató zsűrijébe is beült, szintén kíváncsiságból. Amibe belekezdett, azt komolyan vette és végigcsinálta. Egyszer volt alkalmam hosszan beszélgetni vele. Kedves, közvetlen, rendkívül tájékozott és rendkívül szerény embert ismertem meg. Aki nyilván túlzásnak tartaná, hogy ennyit foglalkozik vele most a sajtó. Aki legalább három nemzedéknyi zeneszerető emberben hagyott valamit magából. A mi családunkban biztos, hogy tovább élnek a dalai. És ha ez másoknál is így lesz, ha a mai fiatalok megmutatják majd kamasz gyerekeiknek ezeket a lemezeket, akkor Somló Tamás sosem hal meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!