Erős körök

Magasról startol a pályán. Főszereppel a pozsonyi Várban.Nekem ez ajándék. Ajándék a diplomámhoz. Egy bátor nemes leány, aki elveszett ikerfivérét keresve fiúruhát ölt, hogy meghódítsa egy ifjú herceg szívét. Hogyan jutott el a szerepig?Válogatás útján. Enikőt nagyon szeretem, de eddig csak színésznőként ismertem. Legutóbb a Mikvében láttam, a Pesti Színházban. Fantasztikusan játszik. Számomra igazi díva. A válogatáson is mindenki el volt tőle ragadtatva. Ahogy végeztünk, s jöttünk ki sorra, mindenki ugyanazt mondta: nem érdekel, mekkora szerepet kapok, csak dolgozhassak vele! Én Prágában forgattam, amikor megtudtam, hogy Pozsonyban fog rendezni, és színészeket keres a Vízkeresztbe. Hívtak, hogy jöjjek, próbáljam meg. E-mailben válaszoltam, hogy sajnos, foglalt vagyok. Másnap megtudtam, hogy az időjárás miatt lefújtak egy napot. Épp azt, amikor Pozsonyban a válogatás első köre zajlott. Azonnal jeleztem, hogy jövök, számoljanak velem. Eszembe sem jutott, hogy ott üljek a szállodában, amikor tudtam, ha más eredménye nem lesz is, legalább láthatom Enikőt. A sors keze volt ebben. A vonatban tanultam meg a szöveget, és még aznap este, a válogatás után visszautaztam Prágába. Aztán múltak a napok, és már többen tudták, hogy bekerültek a darabba. Nekem csak később jelezték, hogy Enikő kiválasztott, de majd pontosítani kell a szerepet. És újabb körre hívtak, amelyben már csak mi, lányok voltunk. Nem értettem, mit akarnak még tőlem. Aztán megint jött egy e-mail, amelyben az állt, hogy nagy lehetőséget kaptam. »De mit?« – kérdeztem. »Ott van az e-mail tárgyában.« Nem vettem volna észre? Erre kiderült, hogy nem írták be. Elfelejtették. Szóval én voltam az egyetlen, aki nem tudta, milyen szerep várja. Miközben a legszebb, a legizgalmasabb, egyben a legnehezebb feladatot kapta. Az álruhát öltött Violát, aki céltudatosan, a reneszánsz ember teljességigényével küzd meg a szerelméért. Ahogy a vígjátéki konvenció diktálja: ő, aki a legőszintébben érez, kényszerül hosszas alakoskodásra, csakhogy épp ebből a belső konfliktusból ered a darab legfőbb feszültsége.Mivel különböző társulatok tagjaiból verbuválódott a csapat, erős tempóban próbáltunk. Olyan volt ez mindannyiunk számára, mint egy gyorstalpaló. Enikő azonban pontosan tudta, mit akar. Az utolsó pillanatig élveztem a próbákat. Még akkor is, amikor fáradt voltam, és nem tudtam úgy gondolkodni, ahogy szerettem volna. Volt egy próba, amelyen nadrágot cseréltek a színpadon.A zsebes nadrágom helyett ugyanis aznap melegítő volt rajtam, Enikő pedig letolt, hogy miért abban jöttem, az nem segít a játékban, amikor Viola fiúként jelenik meg a grófnő előtt. Mondtam neki, hogy éjjel kimostam a másikat, s reggel még nem volt száraz. Rajta meg épp az a helyes, buggyos, bohócos gatya volt, amiben olyan totál vagány, próbára meg tökéletes. »Kapd fel az enyémet!« – mondta, és a zongora mögött nadrágot cseréltünk. Ő ilyen. Már a castingon is ilyen közvetlenül viselkedett. Azonnal nyitott felénk. A válogatáson az is szempont volt, hogy játszik-e valamilyen hangszeren. Jobb kérdést nem is kaphatott volna. Úgy nyomott le egy Chopin-keringőt, mint annak a rendje. Enikő igencsak elcsodálkozott. Aztán ugyanazt a művet Lady Gaga stílusában is eljátszotta. De úgy, hogy közben állva táncolt a zongoránál.Konzervatóriumban érettségiztem Pozsonyban. Elvégeztem egy évet a szenci magyar gimnáziumban, aztán átléptem zongora szakra. Óvodásként meghallottam anyukámat zongorázni, és rögtön azzal álltam elé, hogy ha majd elsős leszek, én is megtanulok, jó? El is kezdtem tanulni, versenyekre jártam, s mindenkitől ugyanazt hallottam: »Neked konzervatóriumba kell menned!« Jézusom, én akkor örökké gyakorolni fogok? Nagyon megijedtem. Azt hittem, kolostori élet vár rám, csak a zongora lesz, semmi más. Felvettek a gimnáziumba, elmentem egy versenyre, ahol annak ellenére, hogy nem értem el semmilyen eredményt, már világosan láttam, hol a helyem. És váltottam. Örültem, hogy nem lesz matek, fizika, kémia, mert azt mind utáltam. A szlovák nyelv nem okozott gondot, hiszen a zeneiskolában mindent szlovákul vettünk. Igazából aztán Pozsonyban, a kollégiumban tanultam meg a nyelvet, a konzervatóriumi tanáraim pedig nagyon toleránsak voltak. Anyától természetesen, aki eredetileg színészi pályára készült, szinte mást sem hallottam otthon, csak azt, hogy »jaj, Istenem, mi lesz a magyar irodalommal?«. És mi lett?Elhatároztam, hogy érettségit teszek belőle. Negyedikes voltam a konzervatóriumban, amikor visszamentem a szenci gimnáziumba, hogy szeretnék érettségizni magyarból. Előbb letettem a vizsgáimat angolból, szlovákból, zeneelméletből, zenetörténetből, műelemzésből, megvolt a szép ruhás nyilvános koncertem, és mentem a gimibe, érettségizni egyetlen tantárgyból. Jó tételt húztam. Jókait. Olvastam a regényeit. Parlamenti képviselő az édesapja, a televízióban dolgozik az édesanyja. Mindketten közszereplők. Fel tudja mérni, hogy génjeiben kitől mit örökölt?Amikor érzelmileg nagyon el kell engednem magam, akkor anyám vagyok. Minden gesztusom az övé. Vagy ha vitába szállok valakivel. Mi elég hangos család vagyunk. Pozsonyi életemhez képest otthon minden hangosnak tűnik. Amúgy én nem is nagyon hallatom a hangomat. Nem szoktam elmondani sem azt, ha valami fáj, sem azt, ha éppen nagyon boldog vagyok. Szeretem átgondolni, magamban értékelni és megőrizni a dolgokat. Nem szoktam hirtelen cselekedni, inkább ésszel, megfontoltan. Ez az apám. Ezt nagyon szeretem benne. Meg is tanultam tőle. A zene és az irodalom iránti szeretetemet a szüleimtől kaptam. Elmondhatatlanul hálás vagyok nekik, mert kiskoromtól fogva vittek színházba, moziba, koncertekre, Budapestre. Apukám 98-ig újságíró volt, pedig ő is, akárcsak az anyukám, magyar–szlovák szakos pedagógus. A konzervatóriumi évek alatt színjátszótáborokba is elengedtek. A tánc is megvolt. Másfél évig jártam a Szőttesbe. Dzsesszzongorista akartam lenni, de harmadikban bevillant a fejembe a színészet. Meglepett, hogy elsőre felvettek. Elsőéves színinövendékként már a Nemzetiben korcsolyázott az Anna Kareninában. Aztán szerepet kapott a Heródes és Heródiásban, az Ivanovban, A fösvényben, a Coriolanusban, a Kispolgári nászban.Emil Horváth volt az osztályvezető tanárunk a főiskolán. Nem tiltotta, hogy menjünk, sőt inkább támogatott bennünket. De figyelmeztetett: ha nem győzzük a tanulást, abból bajunk lehet. Közben mindenkinek beajánlott bennünket, csupa szépet mondott rólunk, hogy milyen jó osztálya van, mennyire tehetségesek vagyunk. A Salométól nagyon megijedtem. Roman Polák, a darab rendezője, aki egy főiskolai vizsgám alapján választott ki, nem éppen kellemes hangon meg is kérdezte egy olvasópróba után, hogy: »Érzelmek majd a színpadon vagy soha?« Cinikus volt. Nem bátorított. Volt mivel megküzdenem. Ráadásul minden darabban új partnerekkel kerültem össze. Hatalmas társulata van a Nemzetinek. Vannak színészek, akik egész évadon keresztül nem is találkoznak. Nekem ez nagyon furcsa, és rideg is egy kicsit. Nem keserítette el, hogy az ott töltött öt év után nem kapott szerződést?Mindannyian reménykedtünk az osztályból, akiket foglalkoztattak. Főleg, amikor Emil Horváth volt a Nemzeti igazgatója. Aztán ötödévben, amikor Roman Polák vette át az irányítást, már sejtettük, hogy nincs sok esélyünk. De így is nagy iskola volt a Nemzeti. Komáromban is játszott közben, a Sári bíróban. Nem is kis szerepet. Lizit.Szeretem a darabot, jól is érzem magam a társulatban. Jövőre A velencei kalmárban vendégszerepelek majd a Jókai Színházban. Nyitrán is vendégeskedni fog, ahol társulati tag a barátja, Roman Poláčik.Nyitrára hat éve nem vettek fel frissen végzett színésznőt, de nem is zavar, hogy vendégnek hívtak. Legalább maradhatok Pozsonyban, és szabadon választhatok a lehetőségek közül. Romannal már szerepeltünk egy darabban még a főiskolán, de közös jelenetünk most van először, a Vízkeresztben. Sebastiánt, az ikertestvéremet játssza. Érdekes helyzet. A szerelmem a testvérem. Enikő meg is kérdezte a válogatás után, hogy: »Van fiúd?« »Együtt fogunk játszani nálad« – mondtam. »Tényleg? Melyik az?« – csodálkozott. »Roman.« »Az a szép szőke? Látod, hogy megéreztem, hogy rokon lelkek vagytok?« De mi csak a darab legvégén találkozunk. Zsebében a diplomája, óriásplakátokon az arca, főszerepet játszik egy készülő cseh filmben. Azon sem csodálkoznék, ha tíz centivel a föld felett járna.Megkönnyebbülés, hogy vége a főiskolának, örülök, hogy Enikővel dolgozhattam, a Fair playben cseh futónő vagyok, aki doppingbotrányba keveredik az 1984-es Los Angeles-i olimpia előtt. Felkészülés címén már a forgatás előtt is rengeteget futottam, s most a kamera előtt is kilométereket teszek meg. De mi ez ahhoz képest, ami ezután jön? Erős körök várnak rám.