Erős jelet hagyott maga után

Már a puszta tények is mellékesek. Hogy Vágsellyén született, Vágfarkasdon cseperedett, hogy Komáromban volt gimnazista és hogy Selmecbányán tanult egy évig, majd Budapesten, hogy magyar színész lehessen. Mára lezárult egy élet. Kaszás Attila mostantól a fiában és az emlékeinkben él tovább.

Kovács Zita felvételeSzerepek hosszú sorával kezdhetném. Értékes, komoly horderejű alakításaival a Víg-, a Budapesti Kamara, az Új- és a Nemzeti Színház deszkáin, vagy a Komáromi Jókai Színház falai között. Sorolhatnám a tévéfilmeket, amelyekben pályája során szerepeket kapott. A különböző szórakoztató műsorokat, amelyeknek szeretett vendége volt. Énekelt, táncolt, verset mondott. Hegedült, ha kellett. Dalszövegeket írt saját lemezére. Mindent tudott, amit egy jó színésznek tudnia kell. Egyszer még az Erkel Színházban is főszerepet játszott.

Kaszás Attila nemzedékének egyik legtehetségesebb játékosa volt. Született művészlélek nagyfokú elhivatottsággal, szakmai alázattal, rendkívüli energiával. De ami a nagyok, a legnagyobbak között is csak keveseknek adatik meg: emberként is méltó volt a csodálatra. Soha nem azok között állt, akik másokkal kiabáltak – ő mindig önmagával perlekedett. Emberi minősége a színészete részévé vált. Rossz szóval, csípős megjegyzéssel soha senkit nem illetett, a vérig sértés, a megalázás, a visszaszúrás vagy a bosszúállás nem az ő műfaja volt. Tisztelettel és alázattal viseltetett mindenki iránt. Pontosan tudta, hogyan működik a világ, látta, érezte gyilkos energiáit – negatív erő rajta mégsem fogott. Benne már tüzek lobogtak. Nagy lángok voltak azok is, a tiszta, fényes gondolatok, az emberformáló, erkölcsi normák lángjai. Nem teremtett saját törvényeket, elfogadta a régieket, az örök érvényűeket. Úgy idomult hozzájuk, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Egyenes gerinccel.

Erős évfolyamban végzett, Horvai István és Kapás Dezső növendékeként. Eszenyi Enikő; Méhes László, Rátóti Zoltán, Töreky Zsuzsa és a többiek. Hit és akarat, erő és elszántság mindenkiben. Érdekes mód: meg is maradt mindez mindegyikükben. Mint ahogy az is, amiben különböztek egymástól. Kaszás Attilának heroizmusból és önmarcangolásból is adott jó adagot a Teremtő. „Labilis személyiség vagyok, így aztán formálható is – mondta nemegyszer –, amolyan jó médium. Ami a színészetben nem baj.”

Tájékozott ember volt. Izgatta, s felizgatta a világ folyása. Olykor tajtékozott a dühtől, és még nagyobb erővel vetette bele magát a munkába. Hivatástudata egyenlő volt egy misszionárius pap küldetéstudatával. Mindig azokkal tartott, akik értékeket teremtettek, akik megszállottként küzdöttek a talmi, a hamis, a rossz ízlés ellen. Hátra sose nézett, csak előre. A nosztalgiázást meghagyta másoknak. Őt a holnap érdekelte. Előre tekintett. Mindig újabb és újabb kapukat nyitogatott. Kollégái, rendezői, barátai ezért is szerették. A nemzet legjobb színészeivel dolgozhatott, mert a nemzet egyik legjobb fiatal színésze volt. Aki soha, egyetlen pillanatra sem felejtette el, honnan jött. Aki otthon volt Budapesten, de hazajárt Komáromba.

Sorolhatnám a szerepeit, de nem teszem. A legszebb szerepet, amely ő maga volt, egyik sem szárnyalná túl.

Csípős tavaszi délelőtt. Korán ébredünk a Hegedűs Gyula utcai lakásban. Enikő még alszik, mi a konyhában. Beszélgetünk. Attila főz. Húslevest. ĺzlelgeti, kóstolgatja. „Finom lesz” – mondja. De nem ül egy percre sem. A dereka nem engedi. A tányérból is állva eszik később. Egyetlen zokszó nélkül.

Prága, Nemzeti, Sok hű-hó…-t játszik a Vígszínház társulata. Vegyes „Hűhó“-t Eszenyi Enikő rendezésében. Magyar színész cseh színésznek végszavaz, prágai Beatrice pesti Benedekkel felesel. Kaszás Attila elemében van. Brillirozik. Idegen nyelven játszik. Egy egész monológot tanul meg csehül, meglepve ezzel hazai és kinti kollégáit is. Mit neki a ř és a mássalhangzó-torlódás! Úgy peregnek ajkáról a cseh szavak, olyan természetességgel, mint Filip Blažeknek, aki nem sokkal később Budapesten küzd ugyanezzel a feladattal. Ő három sornál többet nem vállalt magyarul. Emeli kalapján Attila prágai teljesítménye előtt.

Első házasságának utolsó fejezete, tizenvalahány év után. Még nem váltak el, de már külön élnek. Enikő új párja bajba kerül. Rendőrségi kihallgatás, Milán egyáltalán nem beszél magyarul. Tolmács kell. Sürgősen. Attila még nem felejtett el teljesen szlovákul. Bizarr helyzet, nem ragozom. Az életnél nincs nagyobb rendező. Attila azonban vállalja a „közvetítő” szerepét. Emberi nagyságból vizsgázik sokadszor is jelesre.

Boldog színész volt. Magasan repülő, egészséges gyökereit mindvégig megőrző, lobogó lelkű színész.

Másfél éve apa is. Erős jelet hagyott maga után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?